Télután

Ímhol madár alig többen
ropogva nézi a havat a tél
ahogy fölötte pára szökken
fehér cukrot hord a szél

Vizek nem tükrözik az eget
rostos fagyot kerül a jég
vadak nem futják a hegyet
fehér ruhát ölt a tél

fenyő illatában zsenge lélek
hordozza a nyarat benne
fenyves dombjain a kékek
őzek jönnek vagy mennek

Majd hol pillangó sem röppen
tátott szájjal nézi a rét
ahogyan fölötte szöcske szökken
keresve az erdő szívét