Inspiratív motiválással átitatott helyzetfelismerésről szól ez az írás, ebből következően azoknak ajánlom, akik mernek, szeretnek és akarnak is változni ezáltal fejlődni. A fejlődés ilyen tekintetben sokszor fájhat, hiszen a megszokások felülírását és régi dolgok eltörlését követeli.

Valósan látni önmagunkat

Az első pillanat mindig a helyzetfelmérés. Gondosan áttanulmányozva a saját gondolatainkat, oda kell eljussunk, hogy mennyi olyan gondolat mögötti terület van amivel nem foglalkoztunk. Más néven sok a fekete folt, részletekben vagyunk elveszve. A felszín alá kell ásni, hogy némi használható gondolatra leljünk. De a felszínen is sok gazdátlan hülyeség tolong, ami nem zavar már mert megszoktuk, viszont tudatos pillanatunkban nem érezzük magunkénak, szinte tagadnánk ha valaki személyiségünk jegyeinek megemlítené.

Ha valaki minden nap szent meditációt végez és a gondolatai csak Isten és Buddhák körül forognak akkor hihetné, hogy neki nem szól ez a cikk és nincs ilyen dolga, hiszen minden rendben van és tiszta. Nos, az ilyen embereknek is szól ez a cikk és minden embernek aki azt gondolja, hogy minden rendben. Ők állnak az első sorban, ezután következnek azok akik valóban észrevették, hogy van mit kitakarítani és rendbe tenni a gondolkodásunkban.

Akire nem vonatkozik, annak kell a leginkább magára vennie.

Aki a “minden rendben van” hozzáállás mögé bújik az nem szeretne fejlődni, mondhatjuk, hogy vak a dologra vagy szándékosan elzárkózott tőle, mert nem akar szembesülni vele.

Beismerni a torz énképet, azt jelenti látjuk, merjük észrevenni és szembenézni vele. Csak ez okozhatja, hogy változtatni is képesek leszünk rajta.

Tehát az első hogy észrevesszük hogy van, min dolgozni. A második hogy el is kezdjük a gondolataink között a takarítást. Mit lehet ilyenkor kitakarítani? mitől kell megtisztulni? Hát a gondolati szeméttől, ami már nem aktuális. Rengeteg gondolatot hozunk létre és rögzítünk, ami egy bizonyos helyzetben helyes volt, vagy bevált. Később ezekből lesznek a megszokások, aztán már észrevétlenül ott maradnak, mint egy régi bútordarab. Mivel mi alkottuk és meg is szoktuk már ezeket a régi bútordarabjainkat, így nehezen válunk meg tőlük, pedig rég hasztalanok. Igazából legtöbbször nem is szeretnénk megválni az ilyen megszokásoktól, de ami még rosszabb, hogy nem is vesszük észre a létüket, annyira belesimultak már az életünkbe.

Mindig meg kell frissülni és új színben látni a világot, különben arról amit megszoktunk, azt fogjuk hinni, hogy a minden.

Pedig nem, korántsem minden. Ezért helyet kell csinálni az új dolgoknak amik aktuálisak, minél nagyobb teret kell létrehozni amiben majd sok minden elfér a jövőben. Aki a változás ellen megy az felőrlődik benne.

Kezdeti megoldás

Az első, hogy tudatosan nem gondolkodsz olyanon amin már nem akarsz. Ennek egy módja van, hogy azonnal felismered és lecseréled másik gondolatra. Nem igazán lehet valamire nem gondolni, hiszem a gondolat megjelenik, egy tagadó címkével a tetején. Ez nem megoldás, a megoldás a behelyettesítés. Gondolkodni nem rossz és nem ártalmas, olyan mint a Konyhakés vagy a Facebook, mindkettőt lehet hasznos dologra használni és hülyeségre is. Csak rajtunk áll melyiket választjuk.

Haladó megoldás

Folyamatosan nagy és tágas teret hagysz magadnak a tudatodban így a gondolatok egy végtelen széles és végtelen hosszú és végtelen magas térben jelennek meg. Így a teljes figyelmed nem tudják magukra vonni benne apró részletek. Nem veszíted el a tudatod terének tapasztalását. Mindig a tudatod tágas terét tapasztalod, amin belül, picike részletként jelennek meg a gondolatok. Egyszerre van jelen minden emlék, elme, és gondolat.

Az egész szempontjából minden részlet egyenlően fontos

Ennek a gyakorlására számtalan lehetőség nyílik, sokan meditálnak, sokan másban fejlesztik, de az igazság az, hogy minden erről szól, minden pillanat maga a gyakorlás és nincs pillanat, ami nem ennek a gyakorlása lenne. Mindig A tudatban jelennek meg a dolgok és haszontalan lenne szétválogatni benne az időt, gyakorlás és megvalósítás és nem gyakorlás és nem megvalósítás darabjaira.

Minden a tudatban jelenik meg, tehát minden pillanat megvalósítás

Illúzióra épített délibábok

A következő fontos pillére a rendszernek, hogy mit hiszel valósnak, mit hiszel el a világból, iskolából, emberektől, és milyen törvényeit, igazságait fogadod el a világnak? Miből áll össze a valóságképed? Minden amit elfogadsz egy viszonyítási pontja lesz a valóságodnak. Egy pont amire építed a következőt. De ez egy veszélyes piramis játék, ami lentről épül felfelé, de az első téves igazság amikor bekerül, onnantól minden át lesz itatva a tévedéssel.

Torz tükör

Így jön létre a torz tükör, aminek kártékonysága nagyobb annál is mintha nem használnánk tükröt. Miért? Azért mert a torz tükör részben igazságot hordoz részben hamisságot, így képes a rész igazság által meggyőzni arról, hogy valósat mutat, de közben torzítása által olyan dolgokat is elhitet, amik nem létező illúziók csupán, ezek folyton félrevezetnek.

Például a külsővel való foglalkozás fontossága, amikor elnyomja a belsővel való foglalkozás fontosságát, az egyik nagyon erős torz tükör effekt. Ilyenkor a gondolataink leredukálódnak szépen fokozatosan csak a külsővel való foglalkozásra, mindez szépen lassan észrevétlen. Minden viszonyítási pontunk csak a külsőnk lesz, ezzel egy szélmalomharcot alakítunk ki, amiben magunkat azonosítottuk a külsőségekkel és ezt védjük, ez válik fontossá, csak ez számít. Szenvedés lesz minden változás amit az idő hoz.

Nem szabad hagyni, hogy leredukálódjanak a gondolataink egyetlen dologra. Itt fontosnak érzem megjegyezni, hogy nem az ellenkezőjét fogalmazom meg az eddig leírtaknak, hogy a külső helyett a belsővel kell inkább foglalkozni. Ez bugyuta hozzáállás lenne, egyik végletből a másikba szaladni. Egy harmadik “végletről” beszélek, ami az egészet tartalmazza, így nem tud szélsőséges lenni, ezáltal végletes sem tud lenni.

A helyes munka önmagunkon

A helyes foglalkozás a dolgokkal pont olyan mint egy virág, megszületik egy magból, elindul egy fő szálon (törzsön), ami a fontos dolgokat jelenti mert az adja a gerincét az egésznek, majd elágazik kedve szerint és kiteljesedik virágzásba. Ez az egész maga a virág.

Nem lehet fontosabb a virág bimbója a gyökerénél, az egyik a másik nélkül nem létezhet. Egyik része sem létezik a másik nélkül. Így nem az a kérdés hogy az életünk melyik időszaka fontos melyik nem, hanem hogy elfogadjuk hogy az egész, egységesen, a mi életünk. Az önmagunkon való munka ezután az elfogadás után következik, különben a polaritások ide-oda játékával múlatjuk csak az időt.

Sokadik írásom szól megint arról hogy vegyük észre a valóságot az illúzió fátyla mögött, különben csak sötétben botorkáló vakok maradunk, aki egyszer kellemes, egyszer kellemetlen dologba botlik az élete során. Így nem szabadna élni, de sajnos lehet. Az élet onnantól indul hogy mindenki felébred a vakságból és elkezd látni.