Sundoor

“A nagy mesterek szintjeit a folyamatosan gyakorló tanítványok meg sem közelítették, mert nem hittek a lesüllyesztésben.”

Nem régen értettem meg mi is az a lesüllyesztés. Ez egy fogalmi és gyakorlati tévedés a gyakorlók számára, így folyamatosan félreértéseket okoz. Mást rejt, amit az első években gondolnánk, ahogy az izmok átalakítása, sem pusztán nyújtás vagy erősítés. Mikor elmentem egy jóga órára, amin körülbelül 4 éve voltam utoljára és az ászanák felvételéhez 10 másodpercre volt szüksége a testnek, akkor megértettem, hogy létezik egy képesség, ami nem lazaság hanem izom feletti speciális uralom. Hiszen, aki évekig folyamatosan heti három-négyszer gyakorol, sem volt képes olyan test kontrollra, mint aki 4 évet kihagyott. Ekkor értettem meg mi az, amit a Taijiquan kínál számunkra és miért más mint minden eddigi tapasztalás. (Félreértés ne essék, a jóga hatékonysága is egyedülálló, én is eljárok időnként, tehát csak dicsérni és csodálni tudom ezt a rendszert is!)

Mi történhet 10mp alatt?

Valójában nem nyújtásokról van szó, de mégis a testi folyamatokra olyan átalakító jellegű változást kényszerít, ami más szabályokat, korlátokat ad a testi lehetőségeinknek is. Az izom más tónust vesz fel és másképpen reagál a szellemünk utasításaira. Mindez azután lehetséges, hogy átalakítottuk a testet a Taijiquan gyakorlataival. Ez nem egy alkalom alatt történik meg, de nem feltétlenül évek munkája.

A másik újdonság, hogy azok az izomcsoportok, amik átalakításra kerültek már szokatlanul lazák maradnak és csak funkcióra kapcsolnak be, ami görcsök és beállt izmok teljes hiányérzetét jelentik. Meglepő, hogy milyen puha is lehet egy izom, valóban mint ahogy a kisbabáknál tapintható, ahhoz hasonlatos, de hihetetlen azok után, hogy éveken keresztül masszíroztatás által sem érhető el ez az eredmény, csak a Taiji speciális gyakorlatok segítségével.

A nagyok után szabadon

Régen a klasszikusok olvasása sok érthetetlen mondatot és költőinek hitt fogalmazást takart, most a mindennapi gyakorlás tapasztalatait írja le pontosan, még csak nem is rejtve a fontos részleteket. Mindez egy visszaigazolása a helyes módszer a helyes út alkalmazására. Sem én sem a tanítványaim nem hiszik el, ami velünk történik, mert oly tiszta, egyszerű és mégis minden eddigi tapasztalást felül írt, nehéz alkalmazkodni az elmének, de ettől függetlenül működik, mert a test értékesebb kincs mint gondolnánk, s többet tud mint az agy és az elme valaha képes lesz tudni.

Mindenkinek kívánom a tapasztalatot, ami benne rejlik és kibontakoztatásra vár!