Kedves olvasó, először is a benned lévő figyelmet köszönteném, majd a mögötte nyugvó isteni szikrát, aki épp alszik. Sajnos az utóbbihoz szeretnék szólni, de mivel éppen alszik, ezért csak az olvasó figyelmével tudok egy röpke találkozás erejéig beszélni. Hamarosan soraim unalmassá válnak számára így nagyon rövid időm maradt, hogy izgalmas mondataimmal összehozzak valami olyat, ami a figyelmet tovább fenntartja. Ha ez nem sikerül, akkor tovább lép az oldal bezárásával és ha a végső valósághoz vezető út legfontosabb lépéseit közöltem volna, akkor is veszni hagyja soraimat. Persze érthető, hiszen sok esetben csak unalmas sorokat ír az író, ami nem másról szól mint saját felfedezései, vagy gyönyörű sorokba fogalmazott nagyra törő érdekességek, amik valójában csak saját önös érdekei által szült Egójának fertőzései. Ha az Ego szólal meg az emberben, az mindig felfedezhető abból, ahogy önmaga nagyságának cukormáza akarja eladni édes ízét. De beül üresség gong. A másik esetben kívül nincs cukormáz, vagy is nem érdekes a mondanivaló, amit a sorok tartalmaznak, hanem csak olyan ismeretlen, szokatlan szavak sorozata. Ez utóbbi esetben viszont számolhatunk egy Valódi összetevővel, ami a beltartalmat illeti. Nem ürességtől kong, hanem tartalmazza a valósághoz vezető út némely szikráját. Mivel én írom e sorokat és ez az én, nem az Egós  önös érdekeit néző Én. Ezért közlöm, hogy nem a kívül teli belül üreset képviselem. Hanem azt, ami azt mondatja velem, hogy ha valami beül teli, az kívül valamilyen. Lehet, hogy nem tud minden emberhez szóló igazságot közölni. Hacsaknem az ember már élesítette fülét a hallásra. Az eddigi rizsa nem szól másról, mint kieszközölni azt, hogy ne a figyelem olvassa a soraim, ahogy az elején írtam, hanem az isteni szikra alvó állapotából felébredve felfigyeljen valami olyanra, ami Őt képes megérinteni és fejlődése útjául szolgálni. Nos ez idáig soraim tiszták, mint a magashegyi patak forrásának vize. Már csak egy dologgal maradtam adósa az olvasónak benne lévő tisztaság felébresztésén túl. Ami nem más, mint maga a mondani való. Hiszen ha jó csavartam mondataim, akkor a figyelem észrevétlen fátylán áthatolva már felébresztettem az emberben alvó isteni szikrát. Ezek után viszont az emberben lévő figyelmet már nincs érdekemben válasszal vagy egyéb mondanivalóval táplálni. Helyette inkább megmaradnék eredeti célomnál, miszerint kár a figyelmet kényeztetni érdekes sorokkal, ha helyette az isteni szikrát is lángra lehet lobbantani. Aki tudja, hogy mit takar jelen esetben az, amit én isteni szikrának hívok e sorokban, az tudja azt is, hogy az üresség, világosság és forma nem elválasztható.

Köszönöm megtisztelő figyelmét az olvasónak. A gondolatának ezekről a sorokról pedig annyi a véleményem, hogy ha képes volt nem hasztalan szavak tömkelegének megélni, akkor megértett engem, hiszen én életidőmet szántam e sorok megírására és többszöri megfogalmazás által oda jutottam, hogy megosztom az olvasóval. El is vethettem volna, de mégsem tettem. Pedig egyértelmű, hogy ha valaki az írásom tárgyát keresi, vagy a mondani valóm lényegét, az nem talál semmit. Mégis körbevezettem az elme csarnokaiban, ami ahelyett, hogy kapaszkodót adott volna a figyelem követhető fonalának, remélhetőleg pici csengő volt az alvó isteni szikrának!

Nekem csak ez utóbbi volt a célom, ha nem sikerült, akkor szíves elnézését kérem.