A negatív gondolat egy tévedés. Ez a tévedés egy hibás működés eredménye, valójában nem létező, mégis aggódunk, félünk és szenvedünk a gondolatok miatt, ami bennünk a saját elménkben bukkan fel. Eleve furcsa, hogy ha létezik saját elme, akkor miért bukkan fel benne olyan amitől szenvedünk?

Olyan, mintha mérges kígyók tojásait nevelnénk szabadon a lakásunkban, ami előbb utóbb vesztünket okozza. Ha megmart méregfogával, akkor már késő, a megelőzés a hatásos segítség pont mint a negatív gondolatok elkerülésében. Ne fejlesszünk olyat, amiből később méreg lesz.

Miért tűnik a sajátunknak?

Ha nem tudtuk megelőzni akkor is hasznos a helyes szemléletmód, miszerint minden gondolat akkor van hatással ránk, amikor a mi elménkben bukkan fel. A vonaton a mellettünk ülő utas elmélyében lévő gondolatok nem okoznak számunkra szenvedést, (vagy ha igen, könnyeb kikerülni a nyomása alól).

Meglepő tény, hogy az ember azt fogadja el igazán valóságnak, amit meg tud tapintani, szagolni, ízlelni, látni, hallani. Próbáltuk már a negatív gondolatot, megfogni, szagolni, ízlelni, látni, hallani? Valójában egyikre sem vagyunk képesek, minden az elmében, történik. Mindez csupán illúzió, csalogatás, “filmvetítés”, amolyan mézes madzag, ami nem a jó irányba hív. Olyasmi, mintha a moziban néznénk valamit és azt gondolnánk, hogy az bennünk játszódik, velünk történik.

Nem lehet elengedni

Fontos látni, hogy valójában mi történik! Semmi. A negatív gondolat nem is létezik, nem lehet kezdeni vele semmit, tapasztalni sem lehet, birtokolni sem, tehát elengedni sem. Ez a csapda benne. Akik szabadulni szeretnének egy negatív gondolattól, nem sokszor fordult elő, hogy sikerült volna nekik. Olyan mintha a képernyőn látnánk egy jelenetet, ami felzaklat és újra visszatekerjük és újra nézzük, ötször, tízszer, százszor, végtelenszer, közben azt mondjuk, hogy ezt nem is akartuk többször látni. Ebben az esetben sem tekinthetjük sajátunknak a látott jelenetet viszont szenvedhetünk, érzelmi viharba kerülhetünk, jó mélyen bezárva magunkat a gondolat csapdájába.

Ha egy párkapcsolatban azt halljuk, hogy megcsaltak minket, akkor szakítunk, kiborulunk, sírunk, szenvedünk, hogy mi lett velünk. Valójában ugyanaz van velünk mint a dolog megtudása előtt egy órával, tehát semmi. Nem a történtek miatt szenvedünk, hiszen már korábban lejátszódott a történés. Amiatt szenvedünk, amit az elménkben okoz az énképünkkel. Tehát nem mindegy, hogy mi kerül a gondolatainkba, a probléma sosem a történés, hanem az, amit erről gondolunk.

Szemléletváltás

Mintha az érzelmek tengerén lenne az elme kiszolgáltatva egy kis csónakban minden viharnak. Innen nézve kilátástalan, de lehet, hogy nem innen kellene nézni, mert nem ez történik. Ez csak látszat.

A helyes szemléletben ezért nincs, nem létezik negatív gondolat. Eltűnik minden homály, ha helyesen látjuk a jelenségeket. Erre törekedni viszont hasztalan erőfeszítés. Aki elérte, annak a szemlélete a hibátlan felé közelít, de ez nem módszer, nem gyakorlat, hanem eredmény. Ha létezne módszer, az csupán annyi lenne, hogy ne csüngjünk annyit a képernyőn és ne vegyük olyan komolyan azt, ami csupán belső film avagy gondolat.

Az úton az első lépés a helyes szemlélettel kezdődik

Sokszor nem létező hálókba gabalyodva kiabálunk szabadulásunkat várva, pedig nem is létezik a háló, csak mi látjuk annak. Egymásnak úgy segíthetünk, hogy emlékeztetjük magunkat és másokat arra, ami nem létezik (illúziószerű). Amennyiben mi magunk nem címkézzük fel, nem létezik negatív gondolat, csak oka és következménye lehet. A gondolatnak önmagában nincs polaritása, mégis ugyanaz a gondolat, szabadon engedve vagy megragadva, képes fájdalmassá vagy derűssé tenni napjainkat.

Derűs napokat kívánok!