Aki belső csendjében szemléli a tájat, megmutatkozik két tulajdonsága. Az örök mozdulatlanság, ami akkor is itt lesz, amikor generációkkal később még létezésünkre sem emlékszik már senki, a táj akkor is jelen lesz, de nélkülünk. A másik a vibráló élet, ami mozgásban tartja, apró élőlények ezrei lakják és természet erői mozgatják a jelent. Mozdulatlan és mozgó is egyszerre, ezzel kínálja felénk megtévesztő lehetőségét a félreértésnek, amiben csak egyik oldalát vesszük észre, a másik fél rejtve marad.

Felzaklató avagy felébresztő változás

Egy gondolat, egy lélegzetvétel, egy nappal és éjszaka, egy évszak, egy élet, egy világkorszak változása, amiben vajon érzékelhető a pulzálás? Ellentétek folyamatos játéka, amiben kiegyensúlyozni próbálják ügyetlen egyoldalúságukat.

Ez lenne a valóság vagy e mögé van rejtve inkább?

Az emberek élete a süllyedés vagy emelkedés, mint a falevelek a szélben. Akik még éreznek, képesek emelkedni, főleg azok, akik másokért dolgoznak, aki csak önmagát próbálja emelni, ritkán kap alá a szél. Felfelé emelkedni önerőből nem igazán lehet. Az elengedés az, ami túl van a belénk épített kötelező programon, ha önérdeken túl cselekszel, megzavarod az ösztön automatikus mechanizmusait, túlmutatva ezzel saját önző korlátaidon.

A földre hulló falevél, aki zuhanás közben nem a saját félelmeivel, hanem csak a többi levéllel törődik, ez a rejtett “titkos átjáró”.

A színfalak mögött is te állsz, s saját magadnak drukkolsz, hogy a két játékszabályt felismerd. Végignézted már saját életed folyamát számtalanszor, láttad esélytelen sorsod, amiben jól játszottad a szereped mégis ugyanaz a csalódás várt a végén. Az amire vársz, amiért most itt vagy és e sorokat olvasod, azt jelenti, hogy eleged van a megszokott befejezésből, Többet el tudsz elképzelni, mint ami rendelkezésedre áll, ez a többlet lehet a megoldás forrása.

Filmkockákból illúzió

Az életed jelenetei összeállnak egy történetté, ahogy a film képkockái összeállnak egy valósnak tűnő mesévé. A tudatod időnként felfogott pillanatokból összekapcsol egy illúziót amit életednek hiszel. Megvezet az események egymásután-szerűsége azzal a látszattal, hogy része vagy valaminek. Ez mind hamis látszatát kelti az énképednek, amiben szereplője kívánsz lenni a saját filmednek. Egyszerű trükk, mégis életeket vakít el ártatlan módon, minden felelősséget nálad tartva azzal a válasszal, hogy te hibád, hogy el hitted, amit az állóképek sorozata filmként jelenített meg. Te pedig öntudatlanul harcolsz e film hitelességéért és valóságáért, vagyis a saját történeted illúziójáért. Így fest a világod a fátylak mögül, ahol szintén te vagy.

Ki maradsz, ha levonjuk azt, ami nem vagy?

Ki vagy te a képkockák nélkül? ki vagy te az érzékszerveid által felfogott emlékeid nélkül? Ha egy másik kontinensen nőttél volna fel, más szülőkkel, ki lennél most? Minden fontosnak tűnő énkép elhalványul, ha ezekre a kérdésekre igaz válaszokat találunk. Milyen szerepünkhöz kötődünk ezután? kinek hisszük magunkat ezután? Kit akarunk eljátszani?

Gondolataink

Mindaz, amit gyártottunk a fejünkben gondolatként, nem kellett volna hogy a valóságunkká váljon, ugyanis úgy kigondolva, ahogy mi hoztuk őket létre sehol sem létezik, csak a mi emlékeinkben, sehol máshol. Csak nekünk valósak, illetve ha annak akarjuk látni.

Vajon érted, amit olvasol?

Mindezt nem lehet szövegben olvasva elhinni, csakis tapasztalatainkban érlelődhetnek ilyen felismerések. Ebből következik, hogy a mondataim sem bírnak felismerésre sarkalló tényezőkkel. Pedig lehet, hogy szerettem volna. Pusztán egy képkocka lesz ez is a további életedben, amiben ha szert teszel valódi tapasztalásra, akkor majd visszaemlékezel ezekre a mondatokra. Vagy ha már vannak valódi tapasztalásaid, akkor átlátod mondataim gyenge próbálkozásait, amik saját tapasztalataimból merítkezve próbálnak utat mutatni.

Ember illúziói olyanok, mint halnak a víz, a hal elpusztul a víz nélkül, a hamis énképek is elpusztulnak az illúziók nélkül. Ami marad, az pedig megszabadul, megvilágosodik.

A játékot játszató elmei mozgás

A folyam, a sebesség, a mozdulatlanság, a tudatlanság, a megragadás, a dráma, mindaz ami a játékot játszatja a képzetlen elmével. Nincs ebben olyan, amit el kellene hinned ahhoz, hogy igaz legyen, önmagától igaz a tény, hogy felébredhetsz életed illúziójából, ahogy álmodból is felébredsz. Mindez nem tesz majd más emberré, hanem aki most vagy fog felnőni egy olyan tágasságba, amilyen mércén még most nem tudod mérni magad, csak miután megtörtént. Tisztábban és messzebbről látod majd régi önmagad. Ezt nem elég tudni, hanem tapasztalni lehet csak.

Attól hogy nem tudod felfogni sem, milyen lehetőségek és távlatok vannak tudatodban, még bátran elindulhatsz felfedezni ezeket. Amikor egy sztúpa előtt állsz, erre emlékeztet majd mozdulatlan folyamatoságával.

A legszebb felismeréseket kívánom az összes igaz úton!