Minden szavam amivel magam semmisségét fejezném ki épp az ellenkezőjét bizonyítanám. Minden szavam melyek pódiumra próbálnék emelni elképzelt énképem, súlyos terhet raknának tisztaság felé tekintgető lelkemnek, és egyébként is könnyűszerrel átlát ilyeneken az ember. Maradjon meg így hát mindebből csak az egyensúly, ami a végletek káváját tartja középen Egyben.
Aki festőnek meri nevezni magát már jó sok képen átment a szeme és elméje is kibontott már színes szálakat képi mesékből, nem kevésbé szíve érzései a színes festményből. Magam mégis kilógnék a sorból ha van még egy lehetőség egyedinek lenni a végtelen színterén. Fognám a magamra akasztott címkét és minden újabb alkotás után tisztára mosnám, hogy ki is vagyok én, csak azt hagynám, aki újjászületéskor sem felejti el mi a szép!
Nem kívánok művészek és kritikusok zsákmányává válni, csak békével a befogadó nézőhöz szólni! Címkék előítéletek nélkül, nem meggyőzni, nem érvelni, csak lenni annak akik vagyunk. csendben és békében alkotni. Az elismerés az, ha a nézőt körülöleli illatos tavaszi virágmező amelyben felragyognak a színes napok ha szeme egy képet kutat!
Önéletrajz
Születtem 1979. november 21.-én. Gyerekkorom óta látok, érzékelek, kifejezek, mint minden ember. Tapasztalataim sorra veszem és értékelem, mint minden ember. A következtetéseimből utat formálok amelyen haladni lehet. A végállomás a cél volt, amíg a tapasztalat fel nem nyitotta szemem, hogy körben járok. Így lett a célból jelenlét. A jelenből pedig egy szándék nőtte magát ki, amely maga mögött hagyván a rossz dolgokat felfedezte azt a kincset amely kifogyhatatlan és örök. Ez a kincs akkor válik igazi értékké, amikor megosztjuk másokkal is mindazt a jót, amit tapasztalunk. Aki örömét úgy tudja megosztani, hogy mások is belekerülnek a szépség világába, s cserébe nem fogad el mást csak a szenvedések szertefoszlatását, az olyan ember, akire odafigyelünk. Igen, jártam iskolába is ahol rajzi képességekre tanítottak, de minden csak eszköz a szememben, amik céljainkat szolgálhatják vagy hátráltathatják.
Hogy miért festmények? nem tudom, nem is fontos. De hogy mi végre állnak össze a képek egy kiállítássá, azt tudom. Üzennének embereknek, nem is kicsi a fontossága az üzenetnek, amit hordoznak. Az üzenet tartalma személyre szól. Minden művész üzen, versben, hangban, táncban vagy szóban, mindenki üzenni szeretne. Jómagam azt képzelem tudom is mi ez az üzenet és mindenkinek, még önmagamnak is üzenem!
Mindig annyit tapasztalunk a világból, amennyit észre tudunk venni belőle. De a világ ettől még nem kevesebb, csak esetleg számunkra. A világ minden pillanatban a végtelen lehetőségek tárházát tartalmazza, amiből mi választunk ki egyet, ez a választás a mi döntésünk még akkor is, ha a száz lehetőségből csak hármat vettünk észre és így kellett döntenünk.
Nem csak a szemével lát az ember, én nem a szemnek szántam a képeimet. A többlet amire célzok a te képességed is, ne félj használni! S ha bátor vagy lépj be a világba ahová a képek a kapuk. Egy festmény előtt állva, ha van elég kíváncsiságod, nyisd ki a szíved, nézd meg hová vezet el, halld meg színeket mintha hangok lennének, zenét hordozva, érzékeld milyen íze lenne, milyen illat járja körbe, hagyd hogy a sík kép mélyüljön térré és lépj be. Az ilyen utazás gyors és veszélytelen, mégis sok értéket hozhat haza az ember.
A falakon valójában csak képek vannak, nélküled nem tudnak semmi varázslatosat, még a szép és csúnya szavak is csak akkor illeszthetők rájuk ha benned egy húrt megpendítettek. Nem várhatja senki a hangoktól, hogy szépek legyenek, nem várhatja senki a színektől hogy képek legyenek, csak ha odafigyelünk a sorrendre a zenére a színek árnyalatainak játékára melyek a mi érzéseinket hívják táncra. Így minden kép tükörré válik és csak a bennünk létező világot tükrözik! Ha szépet és csodát látunk, azok valójában mi magunk vagyunk!