Létkerék a gyakorlatban 6. rész

Létkerék a gyakorlatban 6. rész

A beavatottak nem szemlélik a képen látható jeleneteket, hanem életük tükrözi a tartalmát annak, amit a létkerék képen megfesteni próbáltak. Nem a kép rejti a megváltást, hanem a képben van feljegyezve egy megértés-csokor, ami beleébresztheti a tudatot önmagunk valódi tapasztalásába.

A megértés még önmagában nem nyit kaput tapasztalás nélkül. A tapasztaláshoz pedig csak az alkalom szükséges, az alkalomhoz pedig minden jelen pillanat megfelelő. A tanítássorozatnak még nincs vége, de mielőtt tovább mennénk, alkalmazunk egy tesztet, hogy van e értelme további ismereteket gyűjteni? A teszt az, hogy mit tudtunk változni az alkalmazás által. Volt-e értelme eddig végigkövetni ezt a tanítást?

Teszt és önvizsgálat

  1. Ki vagyok én? Tegyük fel a kérdést magunknak és ne válaszoljuk meg ösztönösen, csak várjunk a kérdés után, vajon mennyi ideig tart a csönd?
  2. Melyik része vonzó a létkeréknek számunkra? Hol érezzük, hogy tevékenykednénk? Hol alakul ki a vonzódás?
  3. Melyik része a legkevésébé szimpatikus a létkeréknek? Hol alakul ki taszítás?
  4. Melyik része közömbös? Melyik résznek van a legkevésbé jelentősége számunkra?
  5. Mi a legfontosabb mondanivalója a képnek számunkra?
  6. Mi az, amire a leginkább ösztönöz a létkerék?
  7. Hol található az elpusztíthatatlan tudat a képen? Mi által vihet el ez a tanítás a megszabaduláshoz a szenvedéstől? Miért hozták létre ezt az ábrát?
Ha lehetőségünk van rá, ezeken gondolkozzunk el és azután menjünk tovább.

Lehetséges helyes válaszok

  1. A képen, ha magunkat keressük, egyetlen helyes válasz létezik: Az egész kép mi magunk vagyunk, nem lehetünk egyetlen része, mert minden a tudatunkban történik, nincs azon kívül semmi.
  2. A kötődés vágya folyton alkalmazza önmagát észrevétlenül, csak az lehet mentes tőle, aki tudatában felfedezte a vágyat megelőző magot, amiből születik a kötődés, mely kitakar minden mást.
  3. A mentesülés a rossztól egy kötődés az elutasításhoz, ami folyton alkalmazza önmagát észrevétlenül. Csak az lehet mentes tőle, aki tudatában felfedezte az elutasítást megelőző magot, amiből születik a taszítás és szétválasztás.
  4. A tompaság folyton alkalmazza önmagát észrevétlenül, lényegtelen részletekbe bújva, hogy a teljes képből kitakarjon részeket. Csak az lehet mentes tőle, aki tudatában felfedezte a közömbösséget megelőző magot, amiből születik a tompaság.
  5. A zavaros tudat az alapállapotunk, amiből létezik kiút. Az illúzió mögött megtalálható a valóság. A megvilágosodás elérhető.
  6. Minden részlet rólad szól és benned él, akár látod akár nem. Minden változik és elmúlik, a lehetőségeid sem végtelenek. A helyes út és a megvalósítás, amikor megadatik, járni rajta és megélni azt hasznosabb, mint elmulasztani. A kötődések láncolatának feloszlatásával teljesen új világ nyílik meg előtted, amilyet az előtte lévő állapotában a tudat elképzelni sem képes.
  7. Minden ideiglenes és mulandó, de mindez a tudatban jelenik meg. Ha nem arra figyelsz, ami megjelenik, hanem arra, ami mindent alkot, amiben megjelenhet a minden, akkor mindenben megtalálhatod az elpusztíthatatlan nyugalmat, szeretetet és bölcsességet. Ennek megtalálására született ez a kép, mások iránt érzett együttérzésből, tehát pontosan neked, nekem és mindenkinek, aki éppen a képre tekint tudatával és befogadja.
    Ennek a felismerése, a megértése és alkalmazása által szabadulhatunk meg a szenvedéstől.

Beavató mese

Egyszer élt egy szegény ember, aki olyan szegény volt, hogy nem volt annyi vagyona sem amivel foglalkozni lehetett volna, így hát szabadabb volt, mint a többi ember. Egyetlen tárgya egy kerek tükör volt, se családja se barátja. Elindult hát szerencsét próbálni a nagyvilágba. Mindenkinek egyetlen értékét mutatta fel, a kerek tükröt, amiben mindenki önmagát látta meg. Sokan kezdtek beszélgetésbe a szegény emberrel, de amikor meglátták a tükörben önmagukat, valahogy mindig csak arról tudtak beszélni, amit a tükörben láttak. Ez így ment hosszú éveken keresztül, volt, aki szeretett a szegény emberrel és a tükrével találkozni, mert mindig tetszeleghetett önmagával, és volt, aki kerülte, mert amit látott a tükörben, az nem tetszett neki, nem szívesen szembesült vele.

Egy napon híre ment, hogy létezik egy okos fiú a határ szélén. Úgy döntött a szegény ember, hogy meglátogatja, el is ment hozzá, de útközben találkozott egy kereskedővel, aki addig kérlelte az egyetlen tükrét, hogy a szegény ember nekiadta, cserébe nem kért semmit, csak annyit mondott:
– Nincs ennek semmi értelme, ha nem tudsz belenézni.
Amikor az okos fiúhoz ért, kettejük között egy kerek pocsolya állt, amit sehogy sem tudott átugrani, megkérdezte hát a fiút, hogyan jutott át rajta. Mire az okos fiú annyit mondott:
– Van, aki belelép és van, aki belenéz, te melyik vagy, szegény ember?
Erre a szegény ember belenézett a pocsolya közepébe, ahol meglátta a három állatot civakodni, majd a hat világot elkülönülve egymástól sajátos lakóival, majd a függést, ami fogva tartja őket odabent, s legvégül meglátta önmagát, aki a kerek tükröt fogja a saját kezében.
– Ekkora teherrel senki sem képes átugrani ezt a pocsolyát.
Szólt az okos fiú, majd az égre mutatott, ami tiszta volt és felhőtlen.
– Ilyen tiszta és üres is lehet a tükröződésed és akkor könnyedén átléped a pocsolyádat.

Ekkor ismerte fel a szegény ember mindazt, amit korábbi életében tett, járt-kelt tükrével a kezében, mutatta másoknak, de önmaga nem nézett igazából sosem bele úgy, ahogy kellett volna. Ekkor felismerte az elkülönülés illúzióját és meglátta magát vörös tomboló démonként, aki magában hordozza a szenvedés minden formáját, majd meglátta magát vörös Buddhaként, aki csak egy üres tükröt tart a kezében, ahol nem különülnek el a világok, nincs elválasztva a jólét a nélkülözéstől, sem a tudás a tudatlanságtól, sem a jó a rossztól, csak puszta valóságában az élet tükröződik benne eredendően, ahogy a róla alkotott gondolatok nélkül létezik, nyitottan, üresen, teljesen és ragyogóan valódian.

Tanulság a mese végén

  • Minden színjáték abbamarad ha nem játssza senki.
  • Olykor másnak mutatjuk a tükröt, amibe önmagunk kellene, hogy beletekintsünk.
  • Ha letesszük a tükröt, akkor is lesz tükör mindig, mindenhol.
  • Sajnos sokan csak magukat látják a tükörben és önmagukkal foglalkoznak mások helyett. Kirekesztve ezzel a lehetőséget a fejlődésre.
  • Mindenki egy tükörrel a kezében érkezik, így mindenkitől tudunk tanulni, akár önmagunkról, akár másokról.
  • A tükörben lévő kép tőled függ, te alkotod és tartod fenn, majd te éled meg, ami benne játszódik.
  • A tükör üres valójában, de sosem látod annak, amikor belenézel. Magadat tükrözi vissza. Kivéve, ha önmagad már elhalványult fontossággal bír a többiekkel szemben.
  • Néha mi magunkat hisszük a megváltónak, pedig mi magunk szorulunk megváltásra.
  • A nagy tanítást nem mástól kapod, hanem mindig benned van, de sokszor más tudja kihozni belőled. Ez az együttérzés általi segítés egymáson.
  • Önmagad ritkán látod, ha nem hagyod mások tükreiben tükröződni magad.
  • A tükröd kiüresítése az elfogadás és egyesítés útján mehet végbe, amíg a különbözőségét és elválasztottságát látod a világnak, addig azt erősíted is, pont mint egy repedés a tükrön. Amikor felolvasztod az elkülönültséget úgy kint, mint bent, nem lesznek határok és nem tud harcolni egyik világ a másik ellen, mert nincs másik világ, nincs hova menni, törekedni, nincs honnan menekülni. Ez a szabadság múlhatatlan valódi természete.

Boldoguljon és fejlődjön minden lény! Önmagában már minden tökéletes kívül és belül egyaránt, elkülönültségtől mentesen, csak a megtapasztalása hiányzik, az érző lényektől, akik a tükrükben még terhes képeket hordoznak.