Létkerék a gyakorlatban 5.rész

Létkerék a gyakorlatban 5.rész

Átformálni az életünket

Amikor megismersz valamit, még nem tudod használni, minden információ birtokában is, még csak elméleti a tudásod és nem lett próbának kitéve. A gyakorlat az, amiben megmutatkozik, mit értél el és mi az a képesség amivel gazdagíthatod mások és saját életed. Sokan képzelték már, hogy tudással rendelkeznek, ami aztán próbára téve haszontalannak bizonyult. Ne kerüljünk ilyen helyzetbe, helyette a megvalósításunkat a gyakorlatokban őrizzük, ne az elméletekben!

A gyakorlatba ültetés

A megvalósítás öt szintje
  1. Megtalálás
  2. Megismerés
  3. Megértés
  4. Megélés
  5. Megvalósítás

A helyes megvalósítás első lépcsőfoka amikor megtalálod és meghallgatod a tanítást, a második a megismerés, ami a tudást jelenti, utánaolvasással és ismétlésekkel. A harmadik az a megértés, amiben a lényegét és rejtett összefüggéseit is teljes mértékben értjük, az ide tartozó tudás száz százalékával rendelkezünk. A negyedik a megélés amikor először átéljük a gyakorlatban is alkalmazva és többször visszaigazolva, kipróbálva. Az ötödik a megvalósítás, amikor lényünk részeként beépítettük és magától működik, minden energiabefektetés nélkül. Ekkor mondhatjuk hogy megvalósításunk teljes.

Az első pont kivételével az összes képes arra hogy továbbadjon egy tanítást. Legtöbben a második szintig jutnak el egy tanításban, viszont minimum a negyedik szintig kellene, mert addig csak gondolatok terében létezik, nem a gyakorlatban.

Átformálni az életünket

A megélés szintjére emelni a létkerék tanítását, azt jelenti, hogy nap mint nap használni tudjuk az ismeretet az eddigi tanításokról, átformálva vele az életünket. A tudás nem ér semmit, ha nem tudunk általa változni, a gyakorlatba ültetve. Ugyanolyannak maradni, burkoltan azt jelenti, hogy nem fejlődni.

1. Benne vagy a kerékben

Az első és legfontosabb ha felismered, hogy folyton a hat világ egyikében tartózkodik a tudatod és ez okozza a jelenlegi hangulatod, döntéseid, tehát az életed. Mind a hat világ egyedi szenvedést rejt, amivel kitakarja szemed elől a valóság teljes spektrumát. Nincs olyan pillanat amikor azt mondhatnád, hogy egyikben sem vagy benne, csak olyan pillanat van, amikor nem ismered fel azt, amelyikben éppen tartózkodol, mert nem ismered eléggé annak a világnak a sajátosságait. Esetleg éppen most váltasz egyikből a másikba. Lásd meg, melyik szenvedés színezi és vakítja el életed!

2. Folyton váltakozik

Minden folyamatos változás alatt áll, az állandónak tűnő helyzetek és tudatállapotok is csak átmenetiek, rövidebb vagy hosszabb ideig tartó múló pillanatok. A tudatban folyton átlépünk egyik világból a másikba, leginkább azért, hogy az énünk érzékeny szerepeit megvédjük a külső hatásoktól, ilyenkor menekülünk egy másik tudatállapotba, vagyis létbirodalomba, ahol másféle szenvedést választva már legalább az előzőt nem érezzük annyira. Látszólagos megmenekülés ez csupán. Ha képesek lennén őszintén látni önmagunkat, akkor tudnánk, hogy valós eredményt nem okoz. Egyik rabságból a másikba vándorlunk. Úgy tűnik mintha kilátástalan szomorú folyamat lenne ez, pedig nem, éppen az ellenkezőjéről van szó. Mindez mondhatni értünk történik. Felráz minket a világok szenvedésének álmodásából. Olyan mint a kocsikerék, ami egyenetlenségéből adódva folyton bakkan egyet, amivel ébreszteni próbálja utasait. Mindig ugyanaz a hat világ, mindig ugyanazokkal a jellegzetességeikkel, folyton újra és újra, amíg meg nem ismerjük teljesen és fel nem adjuk velük a harcot.

3. Add fel a harcot

Ugyanis nincs értelme a tudatod tulajdonságai ellen harcolni, még akkor sem ha azok zavarosan jelennek meg. Valójában nincs kivel harcolni ilyenkor, ez csak illúzió, nincs velük baj, a pocsolyából is kinyerhető a tiszta víz, de nem azzal, hogy csapkodjuk vagy ugrálunk benne. Önmagunkon belül nincs szükség a feszültségre, mert ez is csak azért létezik, hogy felébresszen álmunkból. Aki mélyen alszik, annak egyre hangosabb és egyre észrevehetőbb ráhatásra van szüksége. Aki már régóta figyeli belső iránytűjének rezdüléseit, annak nincs szüksége erős áramütésre, mert a legkisebb finom feszültségek kialakulása előtt észleli a helyzetet.

Harcolni legalább három fronton lehet, így három fronton is kell abbahagyni. Az első hogy ne akarj valamit harc által legyőzni, ami nem tetszik. A második hogy ne harcolj azért, amit el akarsz érni, másképpen mondva, háborúval nem érheted el a békét. A harmadik pedig, hogy ne harcolj a pártatlanságodért, a függetlenségért, amiben mentesülsz majd a harcoktól, mert amiben felismered a két végletet és azt akarod elkerülni, az ugyanolyan harcnak minősül csak más célért. Az elkerülésre törekvés is egy finom módja a harcnak. A háború összes változata céltól függetlenül hasztalan. Ha a békére vágysz, a harc nem lehet a hozzá vezető út.

A hat világ hat harcmezőt kínál, a poklok a haragot szítják, az éhes szellemek a vágyat, az állatok a tudatlanság közömbösségét, a félistenek az irigység versengését, az istenek a büszkeséget, az emberek az egó, állandótlanság és minden szenvedés további variációját.

4. Élj a lehetőségeiddel

A helyzet kilátástalannak tűnik, de csak elsőre, a szenvedés valódi, de nem jár mindenkinek ok nélkül, van lehetőséged felismerni és élni úgy, hogy helyes úton haladva értékessé teszed a jelenléted az összes világban, azzal, hogy fölösleges láncaid leveted, majd börtönöd elfogadva, ellenállás helyett inkább a többieknek segítesz akik szintén szenvednek, mert lehet, hogy olyan ez a börtön, ahonnan csak együtt szabadulhatunk, mindenki hordozza a kijutás lehetőségének egy darabját, de önmagunkban egy részlettel nem jutunk semmire. A hátrányban ott a lehetőség az előnyre is.

5. Nincs más kiút

Ahogy az eddigiekből kiderült, nincs más lehetőség a démon karjaiból szabadulásra, csak ha felhagysz az ő birodalmainak a színjátékaival, nem legyőzöd vagy meghaladod, hanem abbahagyod, kiábrándulsz.

Az érettség azt jelenti, hogy már eleget próbálkoztál és ismered a téves utakat. Ahogy már sokszor visszapattantál, ugyanúgy többé már nem próbálkozol. Ha nem maradt további próbára lehetőség akkor a reményvesztett kiábrándulás segítségével, minden világban felhagysz a szenvedés felhalmozásával, megpihenni csak a világok váltása közötti üres pillanatban tudsz igazán. Ha nem keresed a kiutat, akkor megjelenik előtted. A fehér korong amire Buddha mutat az ábrázolásokon, már nem tartalmazza a hat világ felosztását. Nem úgy ürülnek ki a világok és szabadulnak fel a szenvedésből, hogy minden világ egyesével egymás után szépen zűrzavarából felébredve megtisztul. Nem, így nem lehetséges.

Valójában a tudat egyetlen egész, mind a hat világot nélkülöző teljesség, amiben egyik világ sem ejthet rabul, mert nem megszüntettük a világokat, hanem egyesítettük. Nem megálmodtunk egy szebbet, jobbat, hanem a jelenlévőt teljesítettük ki egészre, nem maradtunk így közömbösek sem, elutasítással és vággyal sem dolgoztunk, csak hagytuk megosztottságukat eggyé olvadni. Ahogy eső után felszáradnak a mintázatok az aszfaltról, úgy tűnik el a világok közötti elhatárolódás. Ezzel önmagával megvalósítja a teljességet, megáll a forgása és a tengelye lesz minden részletének egysége. Ha a nagy Egészet nem választjuk el határokkal, akkor nincs hová eljutni és nincs mit kizárni sem, mert nincs semmi az egészen kívül, amit el kéne érni és nincs semmi az egészen kívül, amitől félni kéne vagy legyőzni.

A jelenségek önmagukban nem hordoznak szenvedést

A gyakorlatban sok apró helyzetet szül az élet, amiben választhatunk reakcióink közül a jelenségekre. Minden helyzet sokszínű, de mi képesek vagyunk ezt leszűkíteni két kategóriára, a jóra és a rosszra. Ebbe rengeteg időt és energiát fektetve, megtanulunk mindent erre a két végletre egyszerűsíteni: ami jó nekünk és ami nem jó nekünk. Így megfolytva a jelenségeket egyedi színes természetüktől, olyanra is szenvedésként fogunk tekinteni, ami nem tartalmazna alapvetően szenvedést. Mi magunk viszont képesek vagyunk azzá tenni, saját hozzáállásunk miatt.

Aki a jelenségekre a reakcióját maga választja, az ösztönös erők helyett, az már fél úton van a jó úton.

Valamikor fel kell ismernünk majd, hogy a hat világot mi hoztuk létre, mi teremtettük és tartjuk életben, folyamatosan tápláljuk és saját erőfeszítésünk miatt lett olyan amilyen. Egy mintázatot alkot a tudatban és minden ember mintázata hasonló, ugyanazon szenvedéseket okozva, kivétel nélkül.

A saját személyedbe vetett vak hit

Tehát minden szenvedést annak a következménye hozott létre, hogy elkezdtük a világot úgy szemlélni, hogy két részre bontottunk mindent. Arra, ami neked kellemes érzéseket hordoz és arra, ami neked nemkívánatos érzéseket hordoz. Majd ezt folyton fenntartva igyekszünk elkerülni és kategorizálni a kellemetlen dolgokat, közben gyűjteni a kellemes dolgokat, miközben magával ragad és rabjává tesz ez a hajsza. Ez a hajsza lesz, ami megteremti személyünknek egyediségét és fontosságát, akit minden fölé helyezünk. Védjük és kényeztetjük, eleinte még természetes módon, majd finom túlzások után, a durva túlzásokkal folytatjuk és észrevétlen találjuk magunkat egy olyan állapotban, amire sosem gondoltunk volna hogy bekövetkezik. Minden fokozatosan apró lépésekkel kialakítva észrevétlenül történik, különben észlelhettük volna.

Tévedések halmaza

Azt hiszed hogy a tested vagy? Azt hiszed birtoklod? A házad, kocsid, ruhád birtokolhatod, mert te vetted meg te építetted, de a tested, hogy hoztad létre? Te hoztad létre? Te tartod életben? Nem. Be kell ismerni, hogy kaptad az emberi tested és üzemben tartója vagy azzal, hogy eteted, itatod, karban tartod. De alig ismered ahogy működik. Mennyi hasznos baktérium és élő szövet alkotja és él benne, aminek eredménye az, amit te látsz belőle. Nem te lélegzel benne, csak hatással lehetsz a légzésedre, de éjjel mikor alszol ki figyel a ki és belégzésre? Pedig egykét percnyi belégzést sem hagyhatsz ki, mert abba belehal a test. Ezeket és még sok más folyamatot, ami létfontosságú, nem te irányítasz. Nem te birtoklod, csak használod, amiért hálásnak kellene lenni. Így a testet és ezzel kapcsolatos dolgokat nevezni önmagunknak, teljes tévedés lenne.

Az érzelmek amiket tapasztaltunk, azok mi magunk vagyunk? Az lenne a személyiségünk lényege? Nem valószínű, de mivel jó részét saját magunk alkotunk és színezünk. Az eddigiek tükrében láthatjuk, hogy így van. Így talán mi vagyunk részben az érzelmeink is, viszont nem kizárólagosan, inkább illúziószerűen és folyton változóan. Ezekkel kapcsolatban folyton vannak felismeréseink, amik aztán késztetést eredményeznek a cselekvésre. Tetteket hajtunk végre magunk miatt vagy a külső világra válasz reakcióként. Kényszeresen cselekszünk létrehozva ezáltal bármit, aminek egyetlen fő tulajdonsága van, hogy mi hoztuk létre. Ezt ünnepeljük, örülünk neki, dicsekszünk vele a többiek előtt, pedig valóban, csak az a legfontosabb jellemzője, hogy mi hoztuk létre. Önmagunk létét igyekszünk bizonygatni tetteinkkel, mert bizonytalan még a saját létezésünk is. Magunknak és az érzékszerveinknek mindig jót akarunk és ennek halmozása fontossá teszi az énünket, de csak magunk számára. Kinek leszünk fontosak azáltal, hogy létezünk és magunkat kényeztetjük? Kinek akarjuk bebizonyítani a saját létezésünket és fontosságunkat? Erre semmi szükség. Akkor igyekszünk bizonygatni, ha egy látszat ideának akarunk megfelelni és nem önmagunk maradni.

Ezeken a gondolatokon tovább utazva felismerhetjük az Én vagy az Egó illúzióját, ami fokozatosan rabul ejtett a maga sajátos módján. Nehogy ellenkezőjére gondoljunk az iménti mondatnak, amiben azt képzeljük, hogy majd az énünket legyőzve fénylik fel az igaz út. Nem, csak azok gondolják ezt akik nem látták vagy olvasták a korábbi részeit ennek a tanításnak. Egyszerűen nem kell olyan fontosnak beállítani, mint az ösztönök diktálnák. Egy jó lovat ha folyton az istállóban etetünk, mosdatunk és kényeztetjük akkor sosem nyeri meg a versenyt és másban sem nyer értelmet élete. Hiába, ha csak jót akarunk az még kevés.

Apró léptek

Minden tanítás egy apró lépéssel kezdődik, az első lépéssel ami legyen átgondolt és tét nélküli, mondhatni kísérleti lépés. Ha bebizonyosodott, hogy működik, akkor még néhány ilyen és utána jöhet egyel nehezebb. Fontos a fokozatosság a megértés, majd tapasztalás, majd következtetés. Sajnos aki egyből az élete nagy problémájára próbálja ráhúzni a tanítást vagy az új ismeretet, gyakran csalódik. Semmi megvalósítása nincs, csak abban a hitben, hogy tudással rendelkezik, alkalmazni próbálja éles helyzetben, sajnos sikertelenül. Megvalósítás hiányában nagy élethelyzetekre, aminek a tétje és hatása is nagy lesz, nem alkalmazható, mert a megvalósítás öt szintjéből látszik hogy csak akkor használható ha a negyedik szintig már eljutottunk. Ezért kell először kicsiben kipróbálni, begyakorolni, majd ezután alkalmazni.

Társadalmi rétegek a világok megtestesítői

Van itt még egy lehetőség, amit eddig figyelmen kívül hagytunk. Ha elképzelünk egy hatalmas várost, ami már most kialakulóban van civilizációnkban, de majd évtizedek után válik igazán érzékelhetővé. Olyan város ez ahol a kasztok rétegei egyre inkább elkülönülődnek és mindez csak a pénzük kérdése, ami egy mai központi illúziója az emberek világának. Itt hat réteget képzelhetünk el a civilizáció jövőbeli felépítésének, lentről fölfelé.

Lent a poklok, szolgák, bűnözések korlátlan sötét csatornaszerű világa, fent a legmagasabban a felhőkarcolók csúcsainak lakói, a sikeres pénzmágusok akik irányítanak, így magukat jól elkülönítették az alsóbb rétegektől. A legalul tehát a csavargók és tolvajok akik rablással érhetnek el bármit, erőszakkal és mások elpusztításával törnének feljebb.

Második rétegben a munkások legalacsonyabb szintje, akik éjt nappallá téve azért dolgoznak, hogy magasabb szintre jussanak, minden vágyuk, kilátástalan helyzetük enyhülése, csak picit több és már boldogok is lennének, de addig nem, amíg el nem érik céljukat. Folyamatosan vágyódnak és ezzel minden lehetőséget kizárnak a boldogulásra.

Felette eggyel, a harmadik réteg, ahol a beosztások, munkafolyamatok kaotikusan léteznek és amit felülről mondanak az történik, azonnal, sokszor kegyetlenül és mindig váratlanul és kiszámíthatatlanul, valaki kiesik és valaki a helyére kerül. Sosem lehet tudni mi fog történni, viszont mindig valami új, kiszámíthatatlan, értelmetlen következik. Nincs esély semmilyen fejlődésre vagy a helyzet javulására.

Ezután következnek a felső világok ahol is az eddig tárgyalt sorrendhez képest most eltérünk. Negyedik réteg a város azon szintje ahonnan kikerülő emberek bármelyik szintet kiszolgálhatják, így kerülhetnek feljebb is és lejjebb is képességeiktől függően. Folyton ezeket a mozgásokat és önmagukat rendezgetik, elmélyülnek a legapróbb részletekben, hogy ezeknek eleget tegyenek, miközben a valódi lehetőségeket elszalajtják és megöregszenek mielőtt valódi lépést tehettek volna lehetőségeikben.

Az ötödik rétegen laknak a törtetők, akik jó helyzetük révén még többet elérhetnek, így feljebb is juthatnak. törtetőkké válnak akik feljebb jutásra teszik fel mindent erejüket, semmi más nem számít számukra. Viszont nagyon nehéz feljebb jutni, szinte lehetetlennel határos a küldetés, mégis küzdenek.

Legfelül a hatodik szinten az üzlet emberek istenei élnek, akik folyton azon munkálkodnak, hogy szinte végtelen pénzük és hatalmuk segítségével megerősítsék a pozícióikat és biztosítsák unokáik pozícióját is ezen a szinten, kizárva minden lehetőségét az aláhullásnak. Minden félelmük és igyekezetük arra irányul, hogy megtartsák helyzetüket, mert náluk többet nem érhet el senki ebben a birodalomban. Hírnév, hatalom és gazdagság, mindez a rendelkezésükre áll, de sajnos nem használják jól, ezért ez lesz aláhullásuk oka.

Te melyik szinten éled életed?

Minden réteg meg van fertőzve egy céllal, ami egy magasabb réteg elérésében, a tompaságban, a jelenlegi meghaladásában vagy megtartásában teljesedne ki. Mindez csupán illúzió, mint felismerhettük ezt már a korábbi mondatokból. Egy viszont kivétel ez alól, ami az emberek különleges lehetőségének világa. Innen bárhová nyílhat kapu, akár a megszabaduláshoz is, ami kivezet ebből a hat világból, ez a különlegesség lényege, ami nem maradhat észrevétlenül. Pedig minden réteg sokszínűen kínálja a lehetőségeket, amivel évtizedeken vagy életeken keresztül elfoglalhatjuk magunkat.

Összegzés

Ez tehát nem egy elméleti tanítás, még akkor sem ha annak tűnik, ez tisztán gyakorlat és megvalósítás, semmi más. A mai és a korábbi és későbbi világnak is szól. Lesz majd olyan példázata valakinek, ami igaz lesz a jövő társadalmának is, ahogy most is igaz, Buddha után több mint kétezer évvel eme tanítás. Ha kétezer év után is ugyanaz a tanítás hasznos lehet számunkra, akkor nem fejlődtünk eleget ahhoz, hogy egy magasztos Buddha újra látogatását tegye nálunk, mert amit korábban itt hagyott, még azt sem valósítottuk meg. Így hát igyekezetünkkel fejleszthetnénk magunkat, nem csak a társadalom elvárásaiban kóborolva, zűrzavaros egónkat fényesítve kellene élni életünket.

Tanulság

Nézd meg ki tud ma nem harcolni, hanem elengedni, mások örömének örülni, csendben becsületes lenni, minden változással derűsen együtt menni? Másokat megérteni és ok nélkül szeretni, majd félelem és remény nélkül, hagyni önmagukat a háttérben, közben segítve társaikat amiben csak lehet. Ha ilyet észreveszel kövesd őket, mert ilyenek jellemzik a megvalósított embert, ők tudják, hogy ugyanazokba a világokba vagyunk bezárva, hasonlóan szenvedünk és boldogulunk, egymást segítve viszont sokkal könnyebb megérteni a helyzetünket és kijutni a saját magunk által fogvatartott rabságból.