Küzdelem

Küzdelem

Mindaddig harcol az ember, amíg fel nem fedezi önmagát az ellenségében. Nézzük meg, mit is jelent ez a mondat. Két szálon értelmezzük a továbbiakban, ezt a kijelentést. Az egyik szál amikor legalább két ember kell a példa bemutatásához. Az egyik ember harcol a másik ellen. A másik szál pedig az, amikor csak egy emberen belül zajlik a harc. Biztosan ismerős a helyzet, amikor valamit helyesnek érzünk, de néhány bennünk munkálkodó erő kételkedik benne és nem meri megtenni. Gyakori  példa, mikor kettéválik a szívünk és az agyunk, így próbáljuk eldönteni mi a helyes. Ez okozza a harcot.

Azért nevezem harcnak a folyamatot, mert eleinte küzdelmes és nem könnyű, később viszont ez egyáltalán nem harc, inkább házasság vagy szerelem lenne a jó kifejezés, legalábbis valami olyan, ami harmóniát sejtet. Ha az ember képes önmagán belül háborút folytatni, akkor képes békét is teremteni. Olyan ez, mint egy ország irányítása, amíg vannak problémák, addig azokat orvosolni kell, de ha fennáll a rend, akkor egy nagyon szép fejlődés indul el. Amíg az ország nem egységes, addig rendezni kell. Mi magunk vagyunk benne a vezérek. Mi választjuk a módszert, amivel rendezni kívánjuk a problémákat. Lehetünk kegyesek nagylelkűek vagy kemények, esetleg önfejűek. Lényegében mindegy melyiket választjuk, nem szeretném én megmondani. Legyen a mi saját döntésünk. Viszont azt elmondom, hogy minden módszernek lesz egy hatása, amit kivált az országunkban. Mindig lesz válasz és ennek fényében egyre finomabban tudjuk hangolni az irányt, amit szeretnénk elérni. Lesz amit eleinte harccal fogunk eldönteni, később egy kellemes teázás közben megbeszéléssel. Ha erőket mérünk össze, nem csak a harcban vetélkedhetnek hanem a megértésben is!

Minden küzdelem lényege a harmóniára való törekvés, az erők csak akkor harcolnak egymással ha úgy tűnik, hogy különbözőek. Ha hasonlóak akkor nem harcolnak hanem összeállnak. Ezért fontos, hogy ha egymásban meglátjuk önmagunkat, akkor nem választjuk az elpusztítását, hanem egységet alkotunk vele. Ez úgy kívül, mint belül.

Ahhoz, hogy harcoljunk, nem kell feltétlen ismerni az ellenfelet. Ahhoz, hogy összeálljunk vele, viszont igen. Önmagunkon belül csak akkor vagyunk képesek harcolni, ha nem ismerjük igazán magunkat. A belső erőinket ha megismerjük, nem lesz szükség harcolniuk egymással. Ami szép és helyén van a világban, azt senki nem akarja legyőzni. Ami ismeretlen és félünk tőle, azt akarjuk legyőzni. Pedig legyőzés helyett ha megismernénk, nem lenne szükség a harcra. Persze néha harc közben ismerjük meg az ellenségünket. Sokszor ez kell ahhoz, hogy a barátunkká váljon.

Aki nem száll harcba, azt nem lehet legyőzni. A csatatéren a harchoz legalább két fél kell. Egy egész nem harcol önmagában, mert egészet alkot. Ha belül megértjük a harmóniára törekvés valódi lényegét, akkor kívül sem kívánunk harcolni. Ahogy korábban írtuk, két szálon vizsgáljuk a mondatot: ember, ember ellen és ember önmagán belül.

Még egy dologról kell szót ejtenünk. Vannak kilátástalannak tűnő csaták, amik sosem látszanak véget érni. Egyik fél sem akar gyengének mutatkozni. Pedig az egységben és a valódi erőben pont az elfogadás és önmegadás az igazi erő. Sok bölcsesség megfogalmazta már, hogy könnyebb az ellenfelünket legyőzni, mint önmagunkat. A saját hatalomvágyunkat nem tudjuk csillapítani olyan könnyen, mint levágni azokat akik a hatalmunk útjába állnak. Tehát egy végeláthatatlan küzdelemben is, előbb utóbb az egyik fél kegyesen megengedi a másiknak, hogy folytassa felesleges küzdelmét, de ő maga kiszáll belőle. Ideális esetben ez a megengedés és meghajlás erényes tette, megmutatja az igazi erőt az ellenfélnek aki eddig csak a harcban látta útját. Ilyenkor történik, hogy önmagunkat meglátjuk a másikban. Az erényes tettek ereje felébreszti mibennünk is eddig rejtett létét. Így képes egymásból kihozni két erő az ellentétét, ezzel teljesen új színt varázsolni önmaga köré, amivel a teljességhez kerül közelebb, ahol az erők lehetnek ellentétesek, de mindig harmóniával fonódnak össze egy egésszé.

Mikor saját múltunk szenvedéseit meglátjuk, ellenségünk szinte vakon folytatott harcában, akkor együttérzés jelenik meg, eddigi ellenségeskedésünk helyén. Minden harc igazi győztese a megértés és a másikon való segítés szándéka. Sosem lenne szabad elfelejteni, hogy egy bolygón élünk. Vagy folytatva, egy földrészen, egy országban és egy városban, egy házban, egy családban, egy testben, egy tudatban, egy szándékban, egy gondolatban. Csak attól függ ,meddig terjesztjük ki az életterünket. Mindenkinek van maga körül egy köre, kisebb vagy nagyobb, de azon belül ügyködik saját harmóniájának kialakításával.

Kívánom, hogy minden ember felismerje és belépjen a harcon túli életbe!