félelem és remény

félelem és remény

Amiben biztosak lehetünk, hogy e két szó alatt mindenki mást ért, így nevezhetjük két nagy halmaznak amibe gyűjtjük az érzelmi termékeinket. A remény hal meg utoljára és az utolsókból lesznek az elsők, de bárhogy is fényesítjük a fogalmat ami némi pozitív fénysugárt ígér az életünkbe, ez nem más mint a remény és reménykedés. Remélni valami jót, az még nem okozhat semmi rosszat hiszen ez a pozitív gondolkodás, nemde? Persze, de most mégis ezt a fogalmat fogom lerombolni mint jövőre tekintő lehetőség, ezzel megszüntetve a reménykedés rögzített tudatállapotát, amit utolsó pillanatig képes a gyermeteg tudat fenntartani, mintegy megteremtve a lehetőséget egy szebb kimenetelének saját sorsának.

A reménybe kapaszkodva nem előre haladsz

Menekülés ez nem más, egy kitalált külső körülmény eljövetelébe, ami nem létezik, csak jó lenne ha létezne. Pontosan az a baj az ilyen hozzáállással hogy megköt, megszilárdít, kizár és eltakar. A folyó nem reménykedik hogy folyni fog, hanem folyik. Nem ragad le és nem vár szebb jövőt aki a tudatában a békére rálelt, nem rögzített és nem tervez érzelmeket átélni a lehetséges jövőben.

Mintha megint azt hirdetnék ezek a szavak, hogy légy jelen? Nem, léci ne gondolja senki ezt. Nem tudsz jelen lenni, ne próbáld, így tévút. Hiszen jelen vagy, erre törekedni, próbálni megélni, hasztalan. Az árnyék nem tud fény lenni, de ha nem takarjuk ki a fényt, magától fény lesz a helyén, de nem tudja önmaga erejéből elérni, előállítani. A remény az amikor pajzsot tartunk a fény felé így magunkra árnyékot vet fény helyett. Ilyenkor könnyebb a pajzsot elvenni mint alatt fényt csinálni.

A kék ég mozdulatlan, de nem rögzített.

Minden amit a tudatodban rögzítesz börtönöddé korlátoddá válik, a nagy teljesség tiszta és átjárható mint a kék égbolt. Nem zavarják meg a kék eget a beléjük kapaszkodó díszes csavaros templomok csúcsai, sőt inkább kiemelik azt. Mikor az égre vezetik a tekinteted az arany színű csúcsdíszek, közben nem sértik meg egymást ahogy összekapcsolódnak. Nem lesz kevesebb vagy több egyik sem.

Kivéve ha tudatod majmait észrevétlenül rászabadítod és rögzíted belső monológokban eme látványt és megfogalmazod, megkötöd teljességüket magad számára gyártott gondolatokkal. Csak akkor lehetsz majom, ha teszel érte. Amikor hagyod kényszereidet saját természetükben nyugodni és nem rohansz utánuk, hogy minden megteremtett gondolatot arany keretbe tegyél és mint saját termékedet, díszes szobáid falára akassz. Akkor megmaradsz annak aki vagy a kényszer szülte ösztönök hiányában. Ez a hiány ami érték benned és nem a remény, amit gyártasz benne. Mindenkiben ott a lehetőség, továbbá meditációban ülve emberi tudatok ezrei kívánják ezt a megértést és felébredést számodra, amiben úgy leszel gazdagabb hogy kevesebbé válsz. Eltávolodsz zavaraidtól, vágyaidtól, reményeidtől, a tudatodban megszünteted ezeket a szilárd építményeket. Cserébe mit ígér ez a megvalósítás neked? Semmit, de rögzített illúzióid megszüntetésével ugyanúgy bejárhatod ugyanazt az utat, csak nem leszel láncokon rángatva, mint előtte.

Pont mint a Szabadság

Ezt kevesen értik meg sajnos: ha elengedsz akkor nem a tárgyát engeded el kötődésednek, hanem a kötődést nem engeded meg magadnak, így mindegy a tárgyakkal való kapcsolatod. A tudatban jönnek létre a rögzítettségek, nem a külső világban. Aki szenved, az a tudatában hozta létre láncait, tehát szenvedését, a külvilágban ezek nem találhatóak meg, csak jelenségek utalhatnak és emlékeztethetnek rá. Aki belül megváltozik, az kívül is megváltozott. Sokszor ez nem kerül semmibe, csak egy pillanat alatt végbemegy. A hosszú folyamatos fejlődés ezeket a pillanatokat készítik elő.

A félelem másik oldala

A másik méreg amit folyton szájába vesz az ember, a félelem és aggodalom ami saját magának okozott érzelmi terror egy meg nem történt dologról. A félelem csak addig a pontig tart, amíg a félelem tárgya vagy ezzel kapcsolatos esemény el nem jön. Utána megszűnik és keresni kell egy új félelmet, sokszor mindig nagyobbat, ami fogva tudja tartani a tudatot, különben ha nem elég erős a félelem, akkor még másra is lehet gondolni és foglalkozni közben. Nem veszi át a teljes uralmat a lény felett a félelem, ha nem elég erős, ha elég erős akkor kizárja a teljes cselekvőképességet. A kizárás a megszüntetése önmagunk teljességének, nincs benne lehetőség már, csak a félelem tárgyát tartjuk benne.

Így rögzíti a tudat terét a félelem és a remény, megfagyasztva és mozdulatlanná téve, saját természetétől megfosztva. Mint a víz amikor befagy, nem mozog benne élet, nem úszkálhatnak halak sem egyébek.

Boldogok akik mernek nem egy helyben állni egész életükben

Az idő és a tér egy folyam az életünkben, amiben nem lehet megállni és nincs benne két ugyanolyan pillanat, nincs benne kényszer és nincs benne megfelelés, nincs benne elvakultság és nincs benne félelem, sem remény. Mindent meghalad az aki cselekszik mint egy folyó, sebezhetetlen az aki nyitott mint a tér. A tudatban végtelen tér van ha körbe mersz nézni benne megtalálhatod azt. Ha egy hatalmas csarnokban vagy, akkor rendelkezel a mozgás szabadságával, de arról nem tehet a csarnok ha csak a bejárat melletti sarokban múlatod az időt.

Lehetsz egyszerre minden

Te magad vagy az arany templom és a külső világban az égbolt, a felhők folyton változó természetével. Melyik felhőpamacs vonz vagy taszít, melyik felé lenne érdemes ragaszkodás kialakítani, melyik szép felhő maradásában érdemes reménykedni, vagy melyik sötét felhő eljövetelétől érdemes félni?

Eredendő természetedben amely tiszta és mentes a fent említett zavarok elhomályosulásától nincs változás, mindig tisztán tükröződnek a felhők az aranylemezeken, sosem maradsz passzív, minden jelenségben jelen vagy és megmutatod visszatükrözve a helyzet szépségét vagy csúnyaságát és főleg e kettő egységét. Élő vagy és lélegző, fény ami felszabadul és szerte szórja tükröződéseit. Tér ami kilélegzik, szél ami beáramlik, Gondolat ami megkövesedik majd szertefoszlik. Változó és változatlan egyszerre, múlandó, végtelen és örök mint a kék égbolt.