Elengedni annyi erőfeszítés, mint valamit megfogni. Illetve még annyi sincs. Ha a fizikai értelemben nézzük a kérdést és példánk tárgya egy pohár víz, akkor megfogni és elengedni nem művészet, hanem hétköznapi dolog minden különlegességet mellőzve. Ha viszont az érzelmek és gondolatok szintjén vizsgáljuk a kérdést, akkor már nem ilyen hétköznapi a tudás, amivel képesek vagyunk elengedni. Alapvetően azt gondolom, hogy az ember működéséhez mindhárom szinten elengedhetetlen, hogy képes legyen valamit megfogni, megismerni, megvizsgálni és elengedni, tovább haladni szabad akaratából. Ez a bejegyzés azért készült, mert nem így van az emberekkel jelenleg. Amilyen könnyen elenged a kezével valamit, ahhoz képest érzelmeivel nehezen képes megtenni, néha csak keserves módon és hosszú idő elteltével. Miért nem lehet egy döntés kérdése ez is? Ha valami fáj és nem jó, ne cipeljük! Miért nem dönthet az ember az érzései felett? A válasz az, hogy dönthet. Miért ne dönthetne? Csak nem tanulta meg. Ahogy gyerekkorban megtanuljuk az ujjainkat használni, úgy kellene serdülő korban megtanulni az érzelmeinket használni. Míg az egyikre láthattunk példát a másikra kevésbé. Nem volt kitől elsajátítani, mert csak kevesen tudták megvalósítani ezt a képességet. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy ennek semmi köze sincs az érzelem mentességhez, elnyomásához vagy hasonlóhoz. Ez teljesen más, az érett embereknek a képessége, amit manapság csak idős korban szereznek meg, vagy akkor se. Le lehet nélküle élni az életet, nem kérdés, de egész más minőségű életet élhetünk ha birtokoljuk ezt a képességet.

Több rendszer is tartalmazza a zavaró érzelmektől való mentesség elérését mint módszer. Alapvető mozgató ereje az embernek a vágy és kötődés. Azt hihetnénk, hogy ha kivesszük az emberből meg is szűnik embernek lenni. Ez igaz is, mert nem kivenni kell belőle. Nem lehet kivenni, de nem is kellene úgy működnie ahogy most. Tekintsünk rá úgy, mint a helyes működés hiányában – amit nem sajátított még el – eltorzult, beszennyeződött és tartalék üzemmód. Kényszeresen figyelmeztet a hiba kiküszöbölésére. Mindaddig ilyen marad amíg helyre nem állítjuk az egészséges állapotát. Addig ez egy motiváló erő ami serkent a helyes működés megvalósítására. Sajnos van akit egy életen át csak serkent. Pedig az élet ott kezdődik amikor az ember Testileg Érzelmileg és Szellemileg is egészséges. Amíg ez nincs, addig csak vegetálás van és törekvés a javulás felé. Ahoz hogy az elengedést valóban megvalósítjuk, kevés az elmélet. Alkalmazni kell tudni a gyakorlatban is. Eleinte apró dolgokon majd fokozatosan mindenen.

Gyakorlatban

Általában ott rontható el az elengedés megvalósítása, mikor nem vesszük figyelembe, hogy minden erőfeszítés, ami a tárgyával kapcsolatos az csak nehezíti a dolgot. A “ne gondoljuk rá”-ban, benne van a rá-utalás vagyis a felelevenítése és felerősítése. Amit épp elengedni akarunk az nem foglalható a gyakorlatba, amivel elengedjük. Ez minden módszert kizár, ami akár csak említés szintjén is de megjeleníti az elengedés tárgyát. Valójában nem a tárgyal (vagy fogalom vagy bármi) van a problémánk hanem a hozzá kapcsolódó viszonyunkkal. A viszony az, ami Valójában zavart és kötődést alakít ki. Viszont a kötődés tárgyába látjuk az elengedhetetlen köteléket. Mintha össze lenne kötve a kettő. Két fajta megvalósítás lehetséges, a részleges, amit helyettesítésnek hívunk és a teljes amit felismerésnek.

Helyettesítés

Az első hasznos segítség ha a fent leírtak fényében az elengedni kívánt dolog helyébe helyezünk valami mást és figyelmünket arra fordítva, a nem kívánt dolog helyett csak az általunk választott dologgal foglalkozunk. Ez a megoldás segít, de nem oldja meg a folytonos kötödést mint tulajdonságunkat. Ha ezt válasszuk minden újabb helyzetben újra végig kell csinálni ahányszor csak zavaróvá válik valamivel a megkötő kapcsolatunk. Nem tökéletes megoldás viszont gyors.

Felismerés

Második segítség amikor nem a kötődés tárgyának helyettesítésével foglalkozunk, mint az első esetben, hanem a viszonnyal ami a kapcsolódást kialakítja. Képesnek kell látnunk a múltat amiben létrehoztuk az érzelmi köteléket. Képesnek kell látnunk, hogy a múltban történt egy régebbi személyiségünkkel amikor ezt kialakítottuk. A legfontosabb pedig az hogy képesek legyünk felismerni, hogy mi magunk hoztuk létre a köteléket. Kis százalékban léteznek ösztönös kötelékek is, amit nem érzünk teljesen magunkénak, de ezt most hagyjuk, mennyiség tekintetében sokkal kevesebbek és a módszer velük kapcsolatban is ugyanaz. A felismerés megszületik mikor megértjük a kötödésünk valódi okát. Ennek visszaigazoló jele, hogy csodálat jelenik meg bennünk. Kötődés felszámolása megkönnyebbüléssel és alapvető egyszerű csodálattal tölt el, amiben mosolyogva szemléljük tovább a helyzeteket, amik ugyanúgy működnek eztán is külsőleg, de mi már szándékosan nem alakítunk ki olyan kötődést velük mint azelőtt. Mindaz amit birtokoltunk vagy úgy véltünk hogy birtoklunk más színben jelenik meg. Nem kívánunk birtokolni olyan dolgokat amit azelőtt fontosnak éreztünk.

A felismerés öt részre osztható:

• felismered, hogy az elengedés hiányában a kötődés milyen negativitással és problémákkal jár.
• felismered, hogy minden ember kötődések és vágyak tárháza.
• felismered, hogy kötődés nélkül sem leszel kevesebb, így gyönyörködtet a játék, amiben már nem veszel részt, mert kívülről látod.
• A kötődés helyett felismered, hogy van egy fontossági sorrend, ami megmutatja mivel mennyit érdemes foglalkoznod.
• felismered az egyik mozgatórugóját az embernek, ami állandó változásra kényszeríti.

Ha mind az öt felismerést megértettük és alkalmazni is képesek vagyunk az életben, akkor egy csodás képességre tettünk szert, amivel megértőbbek és elfogadóbbak leszünk mások felé. Rendelkezni fogunk azzal a képességgel, hogy inspiráljunk másokat is ennek elérésére, mert megértettük a dolgok mögött megbúvó titkos hajtóerő egyszerű működését. A kötődés kialakítása és elengedése, feladatmentes élvezetté válik életünkben. Mert tudatosan leszünk képesek alkalmazni.