Elégedettség

Elégedettség

Címe ennek a sornak nem fogan más kosarából csak a frissen szedett mezei virágok csokorba szedett csoportjáról. Színeiket tekintve szinte őszinte sárga a lilákban, hogy a zöldek legyenek kékes biztonságai a személynek, aki kezében foghatja. Nagy kalapja sejtelmes árnyékot vet arcára, hogy a napfény melengető simításnak csak kevés helyet hagyjon. Hiszen ilyen bőrön még a napfény is pironkodva mer helyet foglalni. Kiváltképp, ha mosolya a lánynak, a kalap alól úgy villan elő, hogy minden szemet, lassú mozgásai magára rántva láncol, egy kérdés nélküli időtlen csendben. Sose értjük meg mi is az a kapcsolat, ami a szép és szépet élvező közé születik. Ha tudnám, akkor se írhatnám le, mert jóságos alkotója biztosan a kezemre csapna, mikor lelkesen fehér márványba önteném szobrát a versemnek, amiben egy nő sóhaja hallatszik halkan. Anélkül hogy érthető szavakat mondana, mindent kifejez, mit tőle szerettem volna kérdezni. Megköszönöm hát minden hálás percét az életnek és elbúcsúzom ma az elégedetlenségtől örökre, mert nincsen többé olyan fülem, amivel az ő kiáltásait hallanám. Hiszen megtanítottam énekelni, amiben bús mosolyát és életről álmodott kívánságát megfogalmazhatta, én pedig teljesítettem minden vágyát, hogy boldogságban éljen az elégedettség, egyensúlyban önmaga csodálatával.