Ha arra tekintünk, hogy milyen sokan elindulnak az úton, ami a valóság megismerése felé vezet, azt láthatjuk, hogy számtalan irány létezik. Vagy pontosabban számtalan irányban vannak próbálkozások. Szeretnék rámutatni egy akadályra, hogy könnyebben elkerülhessük.

A magasztos célok kitűzése olykor a gondolkodásunkat is olyan “magasra” emeli, hogy nem csak megfelejtkeznünk a hétköznapi “alsóbb” szintekről, hanem teljesen elhanyagoljuk őket! Aki a helyes úton jár az tudja, hogy a fejlődés piramis alakú kell hogy legyen. Alul stabil széles alapokon áll, majd erre épül a közép rendíthetetlensége és a csúcsa, ami megkarcolja az eget. Ha így építkezünk, helyesen építettük fel világunkat. Aki hosszú póznával próbálkozik minél magasabbra nyúlni, az megeshet, hogy az erőfeszítésekkel teli nyújtózkodásban eldőlve a sík talajon találja magát ahonnan indult.

De lássuk, hogy mik lehetnek a Szellemi megvilágosodáshoz vezető út alapjai azokon a szinteken, amikor még nem a magasságokba röptetjük gondolatainkat. A válasz egyszerű, mint mindig:

Valami olyan, ami a hétköznapi szinten is megjelenik (akár kis dolgokban) és olyan eredményeket érhet el, ami majd később nagyobb dolgokban elengedhetetlen lesz. Ha nem alakul ki bennünk egy irány, ami a jót, a közösséget, a családot és tiszta lelkiismeretet ápolja, akkor nem lesz vezérfonal, amire a gyöngyöket fel lehetne fűzni. Akinek tiszta és egyszerű világ lakik a szívében, az könnyedén emelkedik fel, akinek teher nyomja a szívét, még ha régi is, de megoldatlan, azt ennek súlya mindig hátráltatni fogja.

Szeretem ezt úgy megfogalmazni, hogy aki a legmagasabb felé törekszik, annak a legmélyebb részén kell elindítani az utazást. Az élet egyszerűségéhez az is hozzá tartozik, hogy ha magasságokba törekszünk, de kifejeltük belőle mostani mondandóm lényegét, akkor sosem fogjuk elérni; még talán csak haladni felé sem tudunk, esetleg igen lassan. Míg ha törekvésünket megfordítjuk, és nem vágyunk emelkedni, csak felszámoljuk összes horgonyunkat és nehezékeinket, akkor magától fog megmozdulni lelkünk léghajója és a magasba emelkedni biztos tempóval. Ez teljesen egybevág a sokat hallott bölcsességgel, hogy nem elérnünk kell dolgokat a megszabaduláshoz, hanem meglévőket elengedni.

Érdekes módon az úgymond eredendő vagy isteni természetét az embernek csak a kifejlett személyiség tudja hordozni. Amennyiben az Egó és az állati kötelékek, mint ösztöntermészet nem tudnak átalakulni az emberben a megértés és az elfogadás irányában, úgy nem lesz képes táptalajul szolgálni a magasabb minőségű tudatnak. Minden tökéletes útmutatás és tanítás csak információ lesz, amit élni nem képes az egyed. Viszont aki túl tud jutni az Egó ösztönszerű kötelékein, az szinte mágnesként fogja vonzani azokat a tapasztalatokat, amik a Szellemi embert jellemzik. Máshogy mondva: mindenkinek a saját háza tájékán kell először rendet raknia!

Tehát kezdetben vagy útközben mindenképpen ki kell alakítani a másokat elfogadó kedves megértő természetét az embernek, amit úgy nevezünk, hogy saját szabad akarata által létrehozott Öntörvény. Egy olyan szemszög, amivel a világlátását képes alakítani és ezáltal a világát is. Ebben a helyes irányokat belsőjének finoman rezgő hangja segíti, ami a lelkiismeret kialakítása és helyes ápolása lesz. Ha kialakul ez a belső Etika, akkor megnyílnak a kapuk felfelé és ebben az írásban említett akadályt sikeresen átléptünk.

Nagyon nagy tisztelettel köszönöm, hogy meghallgattál!