Amikor a tanítvány beszél

Amikor a tanítvány beszél

– Mesterem legyen a kíváncsiság, amiben az elmém a tisztaság tava, tudatom a természet, jellemem az élet. Határozottságom a hegyek, gondolataim a felhők, szellemem a nap.

Belekortyolt teájába a mester és jelet sem mutatván az érdeklődésnek, fejezte ki, hogy még várja a folytatást.

A tanítvány ettől zavarba jött, sosem jutott el idáig. Úgy érezte, most sikerült valami olyat megfogalmazni, amit a mestere elfogad helyesként. Mivel új volt ez az élmény számára, kizökkentette. Mély lélegzetet vett és ennek erejével végigjárta teste minden sejtjét, hogy rendezze egyensúlytalanságát. Gyakorlott mozdulat volt,  az egyhegyűség újra középpontjába helyezkedett. Folytatta:

– Mit sem ér a szó, ha csak megfogalmazni akarjuk  vele  érzéseinket. A szavak csak arra valóak, hogy behangoljuk őszinteségünket mások tükrében.

– de akkor mire való az ének?

Szólt közbe a mester.

– hát hogy beszélgessünk az élet szellemével és hálát…

– hagyd el ezeket. Inkább folytasd.

– A valóság el van rejtve előlünk…

– Nem, nincs elrejtve. Megint a saját szemszögedből nézed a világot.

Miközben kellemes dörmögő hangon odavette e szavakat, töltött a tanítvány csészéjébe teát, majd kinézett az ablakon várva, hogy javítsa ki mondatát.

– A valóság az egyetlen mindig jelen lévő, amit tapasztalhatunk. A megismerésünk útja, hogy megújuljunk és mindig egy nagyobb részét lássuk a valóságnak.

– Nem, a valóságnak nincs kisebb vagy  nagyobb része, tudod!

– Igen, egy egészet alkot, de megismerésünk akadozva, fokozatokban eszmél rá teljességére. A megismerését anélkül kell folytatni, hogy valamit keresnénk. A személyiségünk, ami felépül növekedésünk közben, elengedésre van ítélve. A megismerés megismerése és elsajátítása a célja az énkép létének. A személyiség halála az egyik kapu, ami a megszabaduláshoz vezet, majd a valóság megízlelése a második, és a beavatkozás felelőssége a harmadik. Ezek nem célok, hanem az élet elkezdésének feltételei. A lehetőségeinkkel való élés.

– De ez mind csak elmélet. Miből tudod, hogy szabad vagy-e vagy sem?

– Nem tudom, feltételezem és a szerint élek.

– Igyál még teát és élj a szerint, hogy ittál!

Kint susognak a fák ágain a levelek, zöldes fényeket mozgatva a teaház belsejében. Csend születik meg  a teázók között és elnyúlik hosszan. A kellemes szünetet nem töri meg semmi, észrevétlenül halad a csend az időben, mindent betölt, mégsem nyúl semmihez.

A felmelegített víz hangja próbálja megtörni a beszéd hiányát, de nem jár sikerrel.