Régi énem maradványai

Amiket alább olvasnivaló szavakat és képeket talál a szemével betűket kergető vándor, azok emberi mértékkel az idő megbocsájtó és nemesítő ölelésébe lettek fonva.

Mikor mai ember elméje keresi a szavak közt a szívéhez szóló mondatot, vagy érzéseivel utazik hogy megértse jelenét, akkor már nem neheztel rám, nem címkéz föl semmiféle jelzőkkel engem aki ezt írtam, sok évve ezelőtt.

Életerő

Égi szeplőtlen szűzi réten
Harmat őriz titkot szívében
Köldökéből fák nőnek égig
Helyéből a világvégéig

Lassan fordul az ég kereke
Nem könnyű már az út felfele
De folyamodni kell mert muszáj
Él az akarat és tettre vágy

Igaz szót szerezni

Emberfia úgy tud következtetni
ha tud egy követ kézbe venni
Akarattal fejét levágja
tiszta fénylő hídra találva

Átlátja időt és tereket
más ad neki üzeneteket
Mindig is tudta ki az a más
fényességben élő hasonmás

Néma emberek

Itt zaklatott a szélnek fúvása
földre tornyosul égnek rakása
Sötét az ég s mégsötétebb a föld
csak láthatót borítja szürke köd

Minden talpnyi helyen állnak
mint a sákktáblán a bábuk ásnak
Kézben az ásó feszülten dolgozik
néma öntudat nem ábrándozik

Hogy miért ássák magukat a földbe
elmélyük miért burkolódzik ködbe
Senkisem érti senkisem tudja
tán ez a személytelenek útja

Én is köztük állok de érzek
az ásáshoz nem fogok csak nézek
Mozgó gépek közt vagyok az élő
önmegsemmisítésnél a szemlélő

Várom hogy fentről kezet nyujtsanak
lelkem börtönén tüzet gyujtsanak
Gyulladjon meg a hetvenhét gyertya

- És tanulságul szolgáljon a hetvenhét néma sírja -

Sóhaj

Zörög a nádas a szélben
hangsuj sért a beszédben
Orcája van a holdnak
könnyet igér a holnap

Szemével hunyorít a gazda
minek kell utcára a lámpa
Ha eltakarja a csillagot
nekem hasznos lenni nem tudott

A Nevén szólított

Lélekzet visszafolytó sírás
Repedt kőben írás
Könnyes szemű beszéd
Így mond ki a nevét
Ez mind én vagyok
A nevén szólított
Egy angyal vagyok és őrködök
Magamba zártam az ördögöt

Tavasz

Eljött a tavasz megérik a nap
Levelét bontja igaz akarat

Gyulnak a gyertyák pattannak magok
Fáknak virágán lángolnak azok

Emberek gyülnek tavasznak napján
Ünnepet ülnek élet virágán

Szerelem napján ereje árad
Kikelet haván nem ismer gátat

Madár éneke suhan a szélben
Hallja az ember a saját szivében

Szkíták

Pirkadó hajnal tüzében kelnek
Szkíták lóval született vitézek
Tüzes szemük tekintete éget
Nemes tudat akarata kéztet

Arany szarvas tündököl az égen
Magyar ember követi szemével
Fának szele súgja csendességgek
Óvjál mindenkit testvériséggel

Igazságos Mátyás Király

Megszületett egy ember
Kit nem sebez halál
Sólyom serege az égben
Igazságos király

Lovon vágtat a fényben
Körötte sok vitéz
Igaz szabja kezében
Ember fejébe néz

És vágja, mint a gyomot
Hogy szépüljön a kert
De vigyázza a magot
Hogy szüljön még embert

Énekem

Ha nem feledsz el
még visszajövök én
Ha kell szerencse
azt is hozok én

Elmegyünk hogy majd
vissza tekintsünk
Multunkat el
soha nem felejtsük

Igy járjuk utunk
keresztül az égen
Igazak tudunk
lenni a mesékben

Gonosznak lenni
őmaga bánja
Pokol aljára
téged kívánna

De amit kíván
gyöngeségtől roskad
Mert akarása
nincsen a gonosznak

4 sorosok

Ha a tudás kútját megtalálod
akkor annak vizét megihatod
De a bölcsességnek a forrása
a te tiszta lelkednek a folyása

Az igaz jó Isten nem egy ember
aki a mennyekben ül egy széken
Hanem olyan mint a nap és fénye
a fiatalok szerelmes szíve

Egy nagy kerekerdő amit járok
benne egy igaz hitre találok
A tetejetlen fára felmászok
de gyümölcséből nem uzsonnázok

Emberi mértékkel véges a tér
s nem érheted el az idő kezdetét
Pedig a teremtésnél te is ott voltál
És ősi fogadalmat fogadtál

A szent tűz parazsa van szétszórva
kisírtést megtagadni a próba
E tűz szikráját hordja az ember
hogy magából újra fény lehessen

A halál csak a testet veszi el
a szeretet ettől nem múlik el
Csak szabad lesz örökre
mert nincs test hozzákötve

Akinek megadatik a tudás
az nem lesz nagyobb mint más
De feljebb áll a pécső fokán
‚s vissza nem léphet már

Az ember az amit kilélgzik
és minden más idegennek látszik
Semmije sincs ezen a világon
léten kívül és szabadságon

Amikor teljes a végtelenség
megindul egy irányba az egység
Folyás közben közepe megszakad
és virággá bomlik az akarat

Az autentikus középpontból
nőtte magát ki az összes virág
Magát másolta a valóságból
és igy teremtődött meg a világ

Az életnek vágya termelődött
míg éterből anyag sűrűsödött
És az anyag addig fontosodott
míg a lélek próbályává válott

Mindenkinek fel kell emelkednie
‚s magával szembe kell néznie
A gonosz szándék egyszer jóra vált
hogy milyen hamar az rajtad áll

Saját akaratodból vagy a földön
mert megigérted hogy fénnyé növöl
Esküdted a gonosznak ellenállsz
hát akkor a földön most mit csinálsz