Sundoor

Ma reggel miközben Budapesten sétáltam keresztül egy parkon azon gondolkodtam hogy miként lehetne a hajléktalanoknak egy kartonpapírból tervezett mini házat vagy sátrat tervezni ami össze és szét nyitható, jól szigetel, lehet benne kedvezőbb körülményeket teremteni mint a szabad ég alatt alvás és olcsó is lenne a kivitelezés, némi közösségi munkáért cserébe ajándékba is kaphatnák. Talán nem egy rossz ötlet, meg lehetne próbálni csinálni egy prototípust, valamilyen alapítvány kíséretében pedig bevinni a hétköznapi életükbe.

Mindezek után beugrottam a sarki boltba hogy vizet vegyek palackozva, mert már ott tartunk, hogy vesszük a vizet palackozva és a bejáratnál egy hajléktalan korzózott, pontosan nem tudom mi a szó erre a tevékenységre amit csinálnak ilyenkor, de mindenki tudja mire gondolok. Odabenn vettem neki két jobbféle zsömlét, a felvágott eszembe sem jutott mert ha magamnak veszem akkor is kihagytam volna, így picit kevésbé komfortos elnyámmogni de hát talán nem utasítja vissza. Nem is tett ilyet, sőt örült, mondta, hogy régen látott de még megismer. Ezt egyértelműen kamu dumának könyveltem el. aztán jött az “őszinte leszek hozzád” szokásos felvezetése, ami jelen esetben cigire irányult a bátyának és nem önmagának, ezt elhittem neki. Mivel nem volt sok időm gondoltam a lényegre térek, hogy nekem story-ra van szükségem és ha megosztod velem egy élményed amit te nincstelenül élsz át akkor tudok segíteni némi pénzel. Ezt nem mindig szó szerint így mondom ki, inkább csak, mint lényeg, ide akarok kilyukadni. Ugyanis szerintem nagyon érdekes és fontos is felfigyelnünk arra a rétegére az emberiségünknek akik az utcán alszanak télen nyáron és kéregetésből élnek. Hogy miért? Mert olyat élnek át, amit mi felfogni sem vagyunk képesek! Amolyan modern szerzeteseknek mondanám őket, viszont a tanítások hiánya látványosan mutatkozik a személyiségükön. Egyébként olykor az alázat hasonlóan jeleink meg bennük, mint egy szerzetesben. Nem a tudatos értelem érzelmi csírájaként, hanem meglehet hogy testi kényszer hatására, születik ez az alázat, de a gyémánt mindanyunkban azonos, függetlenül attól hogy alul vagy felül kezdjük el csiszolgatni.
A legérdekesebb mindig az ember megélései, világlátása. Egy hajléktalannak számunkra nagyon érdekes megélések lehetnek, hiszen mentes otthontól ahová haza mehet, mentes a biztonságtól, ahol a gondjaik feldolgozásra kerülhetnek egy rohanó világban. Nekünk mindennap van egy kilátásunk arra, hogy lesz hol aludni az este, ahol meleg is lesz és nem várható hogy az utcán járó valaki felköltsön, megbökjön vagy elvegye a cipőnket és beszóljon, stb. Tehát mikor anyázzuk őket érdemes figyelembe venni azt a pszihés helyzetet amiben ők áznak. Nem csak a mi helyzetünkből véleményt okádni a képükbe. Nem akarom őket védeni mert nekik is megvan a maguk világa amiből lenne kiút. Például az italozásukat nem támogatom, de az is egy módszer nekik amivel könnyíthetnek látszólag a sorsukon, tehát valahol érthető. Ha a helyükbe képzeljük magunkat sok mindent megérthetünk és megbecsülhetünk a saját életünkben, aminek az értékét már nem vesszük észre úgy megszoktuk. Arról nem is beszélve, hogy ne felejtsük el hogy a hajléktalan nem maga választotta hogy az legyen, hanem rossz döntések vagy váratlan események sorozata vetette bele. Ha megkérdezzük, sorsukat szívesen elmesélik és még úgy vettem észre örömöt is szerzünk a kérdéssel mert megbecsülést és érdeklődést fejezünk ki irányukba ha szóba elegyedünk velük és érdekel minket az ő sorsuk. Ebben a témában nem vagyok se tanult se olvasott de az utcán járok kelek és a tapasztalat vezetett ide. Sajnos a hajléktalan és mi is azt érezzük, hogy különbség van közöttünk, ahogy korábban neveztem, mintha egy külön réteg lenne. Pedig ez nem igaz. Mindannyian emberek vagyunk. Szerintem tanulhatunk tőlük tapasztalatot azáltal hogy a helyükbe képzeljük magunkat. És engedjük meg nekik is, hogy ugyanezt megtegyék ők is velünk.