Önmagatok Tibennem
Szóval irigy vagyok, mert olyat kívánok, ami mindanyóitokban önmagam tükröződéseinek felébresztésére hívó hangja. Elárulom neki, hogy a tehetség nem való másra, mint mások szolgálatába állítani. A mindanyóitokban jelenlévő önmagamhoz szólok, hogy ha halljátok a hangomat kiáltsatok vissza olyan hangosat, hogy a bennem lévő Ti magatok felébredjen!
S ha még lehet hangom a végtelenség mezején, ha még megszólalhatok az emberiség elméiben egy hangként. Akkor egy olyan ceruzával szeretnék beleírni, ami pontosan úgy viselkedik, mint egy radír, s miután elkészült a mű, meg fognám a radírt és úgy radírozok le minden egyes mozdulatot a papírról, ahogy egy ceruzával kell írni a leggyönyörűbb szavakat a szíveitekhez.
Csak egyetlen kívánságom van, hogy önmagam felébredjen tibennetek, hogy megtanítsátok nekem azt, hogy miként ébredhetek fel ebben az életemben, hogy megláthassam a tükörképemet a ti szemeitekben, ahogy ti önmagatokat keresitek én bennem. Ha az úton jártok minden lépésetek legyen hangos, hogy meghalljam, és a ritmusát összhangba hozzam szívem dobbanásával, hogy magam is azokat a lépéseket tehessem. Még ha nem is látlak benneteket, még ha nem is hallak benneteket, de tudom, hogy mindannyian léteztek, hiszen van egy magasabb értelmi érzékszerv, ami nem beszél, de nem is hallgat, nem közöl, de nem is kérdez, viszont általa örökké kapcsolatba vagyunk.
Egyszerre Tudás 3.
Amikor mindenhol születik egy szikra, rokonait látvány megannyi színben, saját testvéreit szokatlan szerepekben. Mozgó változatosság minden mit a teljesség kínálhat ha csak ujjainkkal nyúlhatunk hozzá, a részleteiben gazdag sohasem kimeríthető hozzáállások befogadhatatlan ajándéka. De aki nem is rohan futva vágyai után szemét szorosan bezárva, ő megláthatta lámpásával és pattant szikrájával. Vagyis tudja hogy mindennek a gazdagságnak egy az alapja, egyszerre van jelen és történik a mulandó és az örök. Mindennek van másik oldala is ami ugyanúgy semmit sem árul el magáról ha külön-külön vizsgáljuk. Ez a tudás az egyetlen igazi tudás ami a cselekvőnek adja a magot.
Állandó Nyugalom 1.
Minden mozdulatlan a szobában, a kőkandalló előtt tűz halvány narancs fénye lebegteti táncát. Minden más mozdulatlan, tömör, még állandónak tűnő anyag. Aki hátradőlve kényelmes puha fotelében mindezt szemléli, ő maga a lámpás vaksötét éjszakában, fénylik és önmagából kiszaladó fények által látva a világot, felismeri hogy mindent megvilágítva a tárgyak visszatükrözésük által is csak önmaga fényét látja. Ennek tudatában nézése átalakul létrehozván magát a látót, aki látva néz. Mikor a szobában megszületett e szemszög, lett honnan nézni a mit. Mivel fény és árnyak játéka csupán a látott, ezért maga a látás volt az irány ami terjedhetett mint zöld pázsiton a gyermekláncfű. A látás magába foglalta a teret a benne lévő tárgyak nélkül. Viszont aki így már nézhet hogy nincs mögötte nézett, annak megmozdul a valóság és melengető csiklandozó fényével körbejárja. A mindent alkotó láthatatlan mozgás felfedi önmagát. Tiszta örömtől ragyogó mint a gyermeki szemek. Mindent így szemlélve beleolvadnak a kimozdíthatatlan tudatosságba mely jelen levésével hatja át a tereket kitöltve mindazzal ami a befogadás. A tudat ekkor önmagát is tisztán szemlélheti, de olykor pattan egy szikra.
Boldog egyszer 2.
Amikor egy szikra pattan elménk fáradhatatlan tüzéből, majd igyekezettel önmagát feláldozván belobbantja a végtelen tűzifákat ami a belátható határain túl van. Csakis ekkor kirepül az ismeretlenbe egy papírrepülő ami alatt égnek az erdők vagy fehér havas hegyek várnak rá, senki sem tudhatja legfőképpen önmaga nem. Ha ez megesik, az ünnepi hangulatra az Istenek is áldást hintenek illatukkal. Mindez megfelelő pillanat annak az atomikus részecskének aki ráeszmél hogy a világvégéig önmagából áll vagy kering a világ. A létezésben meghalva és mindenhol újjászületve éled a szikra, ami a történetünk elején pattant.