Támogatási lehetőség

Ha szívesen adományozol és támogatni szeretnéd az oldalt, itt megteheted:

MEGNÉZEM

 

Látogatottság

  • 72285összes:
  • 27mai napon:
  • 242héten:
  • 195hónapban:
  • 0jelenleg online:

Ha ember lennék

A valódi célod

valodicelodAmi az életünkben valódi, mélyen a lényünk belsőjével van kapcsolatban, ami valótlan általában csak a testünkkel és a külsőségekkel kapcsolatos. A valódi célod csak olyan lehet, amit akkor is ugyanúgy követsz ha gazdag vagy, ha szegény, ha beteg, ha egészséges, ha nyomorék, ha világbajnok, ha híres, ha elfelejtett, ha szomorú, ha vidám. Mi lehet az, ami akkor is a legfontosabb az életedben ha elveszíted mindened és akkor is ha végtelen gazdagság vesz körül? A lényeg mindig változatlan attól, hogy számtalan alakban jelenhet meg körülötted.

A fölösleges dolgok mégis sok időt és figyelmet vesznek el az emberek életéből. Azt gondolják, hogy örökké élnek és mindenre lesz idejük. Ez mind egy ostoba gondolkodásmódból származik. A tudatlanságot nem kell tanulni, magától jön amikor a tiszta belső hangot elnyomjuk magunkban és a külsőségek világában csak kényeztetni akarjuk a testünket, elménket vagyis az Egónkat. Mindez úgy tűnik magától megy végbe és ha nem veszünk ezzel ellentétes irányt szándékosan, akkor nyugodtak lehetünk abban, hogy lefelé haladunk az úton a tudatlanság felé. Egy fátyol fedi mindannyiunk szemét amiben elhisszük, hogy azok vagyunk amit magunkból a társadalom szemével látunk. Nem lehet, hogy létezik másik látásmód? Nem csak a mostani világnézetek és hitek múló pillanatának mércéje létezik. Aki helyesen méri saját létezését, annak hamar körvonalazódnak a valódi célok az életében.

Nem csak a saját valódi célom válik világossá hanem a sok más emberé is. Meglehet a te célod is ismerem, pedig téged nem ismerlek, nem tudom mi a kedvenc színed és hogy milyen pózban olvasod ezt a bejegyzést. Mégis ismerlek, úgy érzem nem is kicsit. Talán jobban mint elsőre gondolnád, talán kevésbé, de valamennyire mindenképpen. Mert mindenkit az önismeret hiánya tesz tudatlanná, így boldogtalanná is. Egy jó szerelő aki már sok dolgot megszerelt az életében, ránézésre megmondja hol lehet a probléma forrása. Ha ezt nem tagadod, akkor már valószínűleg elindultál az önismereti úton, és ha szerencséd van akkor volt annyi sikered ami egyre inkább rávezetett ennek fontosságára. Egyszerűen önismeret, semmi más, csak ennyit mondok. Ne gondold, hogy egy vallás áll a hátterében a mondataimnak vagy egy filozófia mondatja velem. Semmi szándékom nincs veled. Nem akarlak meggyőzni, még azt sem akarom elérni, hogy tovább olvass. Nekem mindegy mit hiszel rólam és az ilyen bejegyzésekről. De ez csak azért van így mert ismerlek. Jól tudom ilyenkor valaki ellenkezik benned, a lényed egy része azt szeretné, hogy ez ne legyen igaz. A lényednek több része is van akik mást mondhatnak. De ez mind nem fontos, mármint, hogy éppen most mit mondanak. Inkább az a fontos, hogy ismered a lényednek ezen részeit?

A valódi célodban a lényed minden része benne kell, hogy legyen és fontos szereplője lesz. Ha ez nem így van, a célod nem helyesen választottad. Nézz utána a valódi céljaidnak, mert nem tudhatjuk ebben az életünkben mennyi időnk van a tudatlanságra és az önismeretre. Sok sikert és nagyon szép véletlenekkel teli napot kívánok ehhez! Nem tudom elmondani milyen szeretettel gondolok rád és mindenkire aki a valódi célját keresi, követi, valósítja és éli.

forrás megjelölés: az Élet!

Egyszerű dolgok

Rég írtam már bejegyzést, nem tudom kik olvasnak még. Ma az egyszerű dolgokról írok, amik mindennap jelen vannak az életünkben és észre sem vesszük őket. viszont ha elveszítjük, szenvedünk miatta, amíg megvan, nem értékeljük.

Nagy dolgokra vágyunk vagy egyáltalán csak vágyunk erre vagy arra, elképzelünk lehetséges jövőt, vagy megítéljük a múltunkat, ráerőltetve egy téves meglátást. Ez mind hasztalan. Nem tudjuk helyesen megélni és rendezni az életünket így csak illúziót és magyarázatokat gyártunk. Olyanok vagyunk ilyenkor, mint a rossz politikus. Fölöslegesen töltjük az időt ezekkel.

Van rengeteg érték az életünkben, amit alapvetésnek veszünk, így nem becsüljük meg. Például az, hogy látunk hallunk és értünk, szeretünk. Bizonyos tetteink felett döntéseink vannak, ennek szépségét ki látja? Vettél már mély lélegzetet és átélted ahogy az oxigén feltölti testedet? Vagy csak akkor fontos, amikor a víz alól bukkansz fel légszomjjal? Akkor futhatsz, túrázhatsz felszabadultan, amikor csak akarsz. Nem kell hozzá baleset, amiben hosszú időre csak feküdni tudsz. Akkor szeretheted a családod és barátaid, amikor csak akarod! Nem kell elveszítened ahhoz, hogy erre kelljen vágynod. Bármikor megteheted! Aki halálos beteg bármit megadna még egy hónapért vagy évért, amit élve egészségesen tölthet. Nincs erre szükséged, megteheted betegség nélkül is! Csak ismerd fel! Ted szebbé az életed, szeress ha tudsz, lény megértő ha tudsz, de nem múljon el az életed úgy hogy nem veszel részt benne! Mosolyogj többet és tedd színessé a napod, dolgozz azon, hogy mások is mosolyogjanak!

A világodat te irányítod, te teszed szebbé vagy szomorúbbá. Lehet, úgy érzed nincs választásod. De a legfontosabb dolog fölött mindig van. Hogyan éled meg azt, ami történik? Ettől leszel az, aki vagy. A többi nem számít sem most sem később. Mindegy, hogy gazdagnak vagy szegénynek, szépnek vagy csúnyának tartod magad. Nem ezek számítanak, ezek a személyes illúzióid.

Valójában csak egy dolog számít, az hogyan reagálsz az eseményekre, amik veled történnek? Miért vagyok biztos ebben? Azért mert minden emberben a földön ez ami azonos függetlenül attól kiről van szó. Azok akik vakok az igazságra, azt nézik fekete vagy sárga, gazdag vagy szegény, okos vagy buta, szép vagy csúnya. Ezek csak kiindulási pontok. Azok akik látják a valóságot, azt nézik hová tartasz, mi az irányod. Mindenki halad valamerre. Semmi nem mozdulatlan. A kő elkopik, a fém rozsdásodik. Amit nem emelsz, az süllyed. Fontosabb az, hogy hová tartasz annál, mint hogy éppen most hol állsz.

Nem is marad más az emberből csak a tettei és döntései eredménye. Minden más vagyona elszáll, elfogy, átalakul. Mire emlékszel az elhunyt rokonaidból? Leginkább arra, hogy milyen ember volt, milyen tetteket és döntéseket hozott veled kapcsolatban. Rád is így fognak emlékezni vagy így fognak elfelejteni. Most még nem késő változtatni!

Tisztelet és Hála

A tiszteletet mindenki hordozza a lényének belsejében! Nevezheted a szívednek, lelkednek vagy egyébnek, de ne hordozza senki a tiszteletet és a hálát a szavaiban és a formalitásban. Csak elkopnak és eltorzulnak.

A lényünk belsejében, a hálából és a tiszteletből születnek a tettek és a szavak, majd ezen keresztül megjelenik úgyis ahol szükséges. Viszont a szavak és a formalitás nem hozza létre bennünk a tiszteletet és a hálát.

Mindenki Boldog

Sokáig hajtottam én is a boldogságnak nevezett elemeket az életemben, nem tudtam, hogy valójában amit keresek az nem más mint a szenvedés csábító ruhába bujtatott változata. Ezt az utóbbi mondatot senki nem képes megérteni, kivéve azok, akik már tapasztalták a Valódi boldogságot. Sokan élnek boldogan, de boldogságuk mégsem valódi, csupán függések következménye.

Tömeg közlekedek néha, de legtöbbször autóval járok dolgozni, mint sokan mások. Ma áttekintettem minden autóba, ki ül benne, mit gondol, hová mehet, milyen ember? Elsőre egy nagyon kedves arcú férfit láttam borostával és hatalmas nyugalom sugárzott belőle. Másodikra egy idős szakállas őszes, öregember, Isteni fény birtokában üldögélt egykedvűen. Harmadik középkorú hölgyecske tele kedvességgel és örömmel, bár nem a külsejéből sugárzott inkább belülről, de mintha a legboldogabb ember lenne a földön. Mintha minden ember tökéletes lenne és isteni bölcsesség és öröm sugározna belőle. Milyen jó cuccot kevertek megint a reggeli teámba gondoltam.

Gyönyörű a világ, amikor minden ember megvilágosodott bölcs, isteni lény, akiből sugárzik a fény és az odafigyelés szeretete minden létezőre. Mindenhonnan, az emberekből, a tárgyakból is végtelen béke és boldogság árad. Mindezért semmit sem kell tenni, nincs technika, ami fenn tartaná vagy életre keltené az élményt. Velem nem történt semmi, viszont a világgal igen, nem bennem van a változás, hanem a világban. Nem veszíthetem el, mert nem tőlem függ nem velem kapcsolatos.

A valódi boldogság sosem tárgyak vagy események váltják ki, vagy önmagától van, vagy csak viszonyítási alapunk változik. Legtöbben a saját helyzetükből határozzák meg önmagukat a világban. Attól gazdagok vagy szegények, hogy a környezetükhöz képest mivel rendelkeznek. Sajnos ebben benne van a birtoklás és elkülönülés illúziója. Mindennel kapcsoltban vagy! Anyagiakban nem így működik első ránézésre, de menj tovább a tapasztalásaid mélyére és fedezd fel te, hogy igaz-e?

Egy Valódi boldog napot kívánok mindenkinek!

Újjászületés

Sokszor hallottam, hogy az embereket foglalkoztatja a kérdés, voltak e előző életei és azokban ki volt, miket csinált, kik voltak szülei barátai és hol élt? Néhányan ezt annyira komoly kíváncsisággal színezik, hogy erőfeszítéseket tesznek ezek felidézésére többféle módszerekkel. Már az elején elárulom, hogy hasztalannak tartom az ilyen kíváncsiskodást, mert a legtöbben még a jelenlegi életüket sem ismerik, pedig benne élnek. Olyan keveset szinte semmit nem tudnak a jelenlegi életükről és már a múltbélire kíváncsiak. Ott keresik a megoldást jelenlegi életükre, pedig a megoldás csak a mostaniban található meg. Aki régen szögbe lépett, nem kell oda visszamenni ahol történt, ahhoz hogy kihúzzuk a szöget és begyógyítsuk a sebet.

A szkeptikusok felteszik a kérdést, hogy létezik e egyáltalán ilyen, vagy kategorikusan eleve tagadják. Az én véleményem az, hogy létezik is meg nem is! Nagyon jól megfér ez a két ellentét egymás mellet és nem is gyengítik egymást, hanem inkább erősítik. Vannak ősi emlékeink túl ezen életünkön, de ha csak a kíváncsiskodó elmei érdeklődés szekerén utazva kelünk útra, akkor hasztalan lesz minden erőfeszítés. Ha a bennünk lévő Szellem gyorsvonatjára ülünk, hogy tapasztalatot szerezzünk, már a jegyváltáskor tisztán felcseng bennünk a tudatosság által jelen lévő kérdés, hogy pontosan mire vagyunk kíváncsiak miért kelünk útra? Ez nem kötözködő kérdés önmagunkon belül, hanem a pontos célba érés jogos behangolása. Ilyenkor foszlanak szerte illúzióink utolsó maradványai, akik nem kellhetnek útra velünk.

A tiszta tudat terében megszűnik az idő és buborékszerűen terjedünk ki térben és időben egyre teljesebben átélve azt a lényt, akit önmagunknak hívunk. Megszűnnek a fizikai világ korlátai és szabályai elhalványodnak, átléphetővé válnak. Egy új világ tárja ki kapuját, amiben önmagunkat megélve számtalan új részlet jelenik meg, élettel teli, fénylik és mesél nekünk. Ebben a világban megváltozik érzékelésünk, kíváncsiságunk és elhalványul a múltba merengő vágyunk, mert érezzük a jelen cselekvő erejét, amit minden múltba révedő lépésünk egyre gyengítene. Ne erőltessük, inkább használjuk jelen életünk lehetőségeit.

Ugyanígy működnek a gondolataink, kár fárasztó ábrándokkal a jövőbe utazni vagy múlt eseményein sopánkodni. Legtöbbjüknek semmi értelme csak figyelemfelkeltő ugráló majmok, mindaddig, míg át nem itatjuk őket az öntudatosság fényével, ami teljesen új világba helyezik a szemléletmódunkat.

Az újjászületésre a legjobb bizonyíték, ha ezen életeden belül képes vagy újjászületni és megújulni. Amíg erre képtelen vagy addig rejtve marad a nagyobb léptékű emlékezés. Hasztalan hát erre törekedni, mert ez sosem volt valódi cél, viszont mint mellékhatás mindig megjelenik az igazi megvalósítás közben.

 

 

Az igazság

dao_rajzHa egy valódi rend, csillagok, őselemek és Istenek irányítják a világot, akkor miért tapasztaljuk olykor, hogy az igazságtalanság akkora alakot ölt a földön, hogy már szinte elviselhetetlen a léleknek. A illúzió világában ennek a tapasztalása a legfájdalmasabbak közé tartozik, hasonlóan erős tud lenni, mint mikor szeretteinket veszítjük el. Mégis az illúzióból táplálkozik, habár már közel a kijárathoz.

Az igazság, egy érzet, nem egy tényállás. Az igazság érzetből ered. Lehet szabályokat alkotni róla, de önmaga nem szabály, hanem érzet. Több annál is, mint szabályok halmaza. Ezek a szabályok belőle eredhetnek, de nem azonos vele. A világban tapasztalható az igazságtalanság, de akkor hol vannak az igazság erői? Kérdezhetnénk jogosan. A válasz az, hogy nem az igazság erőivel van a probléma, hanem azzal a képpel amit mi az igazság erőiről alkottunk. Azt hisszük, hogy mi tudjuk mi az igazság és nekik azt kellene tenniük. De egy tágabb szemszögből a mi igazságunk csak apró részlet. Ezért amikor várjuk a magunk által elképzelt igazság osztást, csak magunk illúzióját tartjuk életben.

A nagy Egész szemszögéből nézve, rend van. De milyen ez a rend, ha engedi az igazságtalanságot? Olyan ez a rend, ami megába foglalja az igazságtalanság megoldását is, ezért nem szükséges kívülről beleavatkozni természetfeletti erőknek. A világ annyira tökéletes, hogy engedi megszületni a hamisságot is. Nem csak azt tekinti ami épp vagy, hanem azt is amivé válhatsz. A rendszer tartalmaz mindent ahhoz, hogy átalakulj és nem csak pillanatnyi lényeddel azonosít. Ebből a szemszögből az idő másképp működik. A gyerekek is akkor tanulják meg hogy a tűz éget, ha egyszer maguk érintik meg, nem lehet megóvni őket ettől a tapasztalástól, sem eltiltással, sem példabeszéddel, sem egyéb mással. Mert az egész része a hibázás is. Úgy, ahogy mi is hibáztunk, mások is hibáztak és hibázni fognak a jövőben. Nem a hibázást kell elkerülni.

Nem az a tökéletes világ, ahol nincs hiba, hanem az ahol ki tudják javítani.

Egy lehetséges “hibátlan világban” nincs meg a hiba helyrehozatalának lehetősége, így képessége sem. A valódi hibátlanság az, amikor a hiba is megjelenhet, mert megvan a képesség a kijavítására. A fejlődés alapvető lépcsőfokáról van szó. Csak az a képességünk valódi, ami próbára lett téve. Nincs alapvetően igaz ember, csak Igazzá vált ember. Ez egy út, egy alakulás eredménye.

Az Igazság tehát az, hogy a világ tartalmazza az igazságtalanságot is, mert egy nagyobb jót tart szem előtt. Nem engedi, hogy ugyanazok maradjunk, mindig változik a világ és ezzel minket is változásban tart. Eredendő természetünk a szellemi tisztaság, ennek az érzete az igazság. Ide jut mindenki, előbb vagy utóbb. Elkerülhetetlen ez a cél, csak az útban van választásunk ami ide vezet, mindegy, hogy milyen hosszú is legyen. Ezt az utat hívják Dao(道)-nak. A legnagyobb igazság mindig átjárja, vagyis, hogy  mindenki az önmegismerés útján a tudatossághoz, eredendő természetéhez halad rajta. Ez az igazság mindig jelen van, a legnagyobb “igazságtalanságban” is. Egy felsőbb Igazság lengi be a világot, amiben a saját igazságérzeteinket hozzuk létre. Nincs aki nem az útját járja, még akkor sem ha letért róla. A valódi természete elől, nem menekülhet el senki, csak ideiglenesen ellenállhat neki. Olyan mint a test öregsége, lehet ellene tenni, de akkor is előbb utóbb eljön.

Az igazság tehát létezik, esetleg még mi nem vettük észre, mert másban kerestük.

Talán porszemek…

Talán porszemei lehetnénk a világnak, de azok sem vagyunk. Észlelni, hogy kik vagyunk, tapasztalni önmagunkat, gyakran szoktuk, de a valóságot ezek mellőzik, mert magunk fontosságát és létét taglaljuk és érezzük át. Valójában csak az elmék által felépített egóval kenegetjük magunkat ilyenkor.

Kik vagyunk valójában ha a távolabbról nézzük magunkat? Például a bolygó fejlődésében semmik vagyunk, röpke villanásra sem vesz észre minket. Semmi a  mi kis életünk a szemében. Az emberiség halmazán belül vagyunk egy porszemnél kisebb résztvevő, aki születik majd meghal. Mégis mennyi mindent gondolunk magunkról. Mennyi problémát gyártunk és fontosnak vélünk. Pedig szinte nem is létezünk. Csinálunk valamit, amit értéknek lehet nevezni? Ha más szemével nézzük magunkat mit érünk mi? Mit érnek mások a mi szemünkkel nézve? Van e olyan tiszta látásmódunk amivel észreveszünk valamit a valóságból, ami nem az egónk világának műsorából való? Létezünk e egyáltalán, vagy csak a egónk játékának szereplőiként élünk? Szembe fordultunk e már önmagunkkal, az egónkkal azért hogy meglássuk valódi arcát? Észrevettük e kiszámítható működésünket? Felismertük e mi vezérel valójában minket?

Ezek a kérdések teret nyithatnak lényünkben, amikre nem a válsz fontos, hanem a tér amit megnyitottunk. Ebben a térben születtünk, ebben a térben neveltünk elméinket és alkottuk meg egónkat, ami a felébredésünket készíti elő önmaga álmából. Mert az egó nem rossz, nem ellenünk van, inkább értünk. De nem vezethet minket a Szellem helyett. Nem a kocsis húzza a szekeret és a lovak ülnek rajta. A zűrzavar okozója, de csak mert nincs helyére téve léte. A szellem jelenléte biztonsága és tere rendezi és teszi a helyére.

Képesek vagyunk e látni múltunk mivé rakott össze és jelenünk milyen lehetőségekkel kínálkozik? Mindig a múltból határozzuk meg magunkat, vagy el tudjuk engedni? Folyton újra érő vágyainkat hajszoljuk? Elérni valahová, megszerezni valamit, elkerülni a rosszat, ez minden ami foglalkoztat? Mert ha igen akkor életünk semmivel sem különbözik a többi élettől, amit már éltünk vagy mások élnek. Pedig lehetnénk egyediek is, de nem úgy, hogy színes tollakkal díszítjük magunkat, beszédünket, és tetteinket. Hanem úgy hogy kinyitjuk régóta zárva lévő szemeinket és a valóság kristálytiszta üvegén tekintünk önmagunkra és a világra, nem a múltunk és egónk színes szemüvegén keresztül. Nem birtoklunk semmit, nincs semmink, még a testünk sem a miénk, egy lélegzetvételnyi időnk van csupán egy nálunk nagyobb létező terében. Semmit nem számítanak gondolataink és tetteink amit tettünk vagy tenni fogunk.

Ha így látjuk magunkat akkor képes megjelenni az önmagáért való, a folyton jelenlévő. Csak így vagyunk képesek igaz képet alkotni a világról, önmagunkról. Megszűnünk lenni azok, amik eddig voltunk, valaki meghal bennünk. A múlt, az elképzelt jövő és az ego hal meg, de önmagunk eszenciája ekkor szabadul fel. Eredendő természetünk ami nem elveszíthető, ekkor képes megjelenni. Igazából ekkor kezdődik az élet, mert láncainkat felismertük és ledobtuk korlátainkat. A szabad tudat leszünk és nem a függő elme. A szobából amiben laktunk, kijutottunk a tágas szabadba. Harc nélküli állapot ez amiben végtelen nyugalom kezdi formálni életünket és egyre több szeretet és hála követi  ebben a békében.

Töredékek a teljességből

Azt a mindennapi jelenséget vizsgáljuk, ami örökké megtöri az ember teljességét az észlelés terén. Legyen szó akármelyik érzékszervről, amivel befogadni képes. Leglátványosabb a látás, ezért ezen szeretnék bemutatni egy példát, de vonatkoztatható minden érzékszervre, sőt a befogadás minden aspektusára is.

Sokan okosnak hiszik magukat és körültekintőnek, ezáltal úgy élik meg az eseményeket, hogy ők mindent tudnak, minden részletre kiterjedően. Bizonyára mindenki találkozott már ilyen esetekkel. Szokták okoskodóknak hívni őket. A működésükkel csak az a baj, hogy nem látják, hogy nem rendelkeznek a minden tudással, hanem csak részletét látják a helyzetnek. Ez még önmagában nem lenne baj, viszont azt hiszik, hogy az a teljes kép amit ők látnak. Tehát egy részlet tekintetében vonja le a következtetéseit az egészre nézve. Ezeknek az embereknek nem lehet bebizonyítani, hogy tévednek. legalábbis nagyon nehéz. Íme egy példa ami segíthet nekik. De hasznos ha önmagunkra vonatkoztatjuk mások helyett, mert önmagunkat kell megváltoztatni és nem másokat.

_fej2Az alábbi ábrán nézzük a szőlő problémáját. Az észlelőnek nincs tudatában, hogy létezik, még nem találkozott vele. Mivel gondolatait és tudatát három meghatározott dolog tölti ki 100%-ig, így azokat veszi észre elsőnek és nem is folytatja észlelését. Helyette abból gazdálkodott, ami elsőnek beugrott. Jelen esetbe ez a narancs ,alma és hagyma. Sokféle gyümölcs adott a helyzetben, de a feltételezett személy csak eddigi tapasztalatait próbálja meg mindenre ráhúzni. Véleményét a három mintájából határozza meg. Sajnos nem enged helyet az újnak, így nem látja a teljességet. Azt hiszi teljességnek ami a tudatában már megfogalmazódott a részletek által. Így nem képes látni a szőlőt, paradicsomot, paprikát, stb. Nyilván más személyeknek más lesz, ami kitölti a tudatát. Egy többszereplős beszélgetés ezért tud színes és érdekes lenni, mert itt-ott több ismeretlen tényező torzítja a megértést. Ha azt képzeljük, hogy mi magunk nem hordozunk ilyen mintákat mint a narancs ,alma és hagyma, akkor azt kell mondjam nagyot hibázunk. Ezek a minták már gyerekkorban megszületnek, később is kialakulhatnak, de mindig tudattalanul történik. Csak akkor lehet észrevenni őket ha már a hatása alatt vagyunk. Aki éber és tudatos, az nem gyárt újabbakat, de a régieket fel kell ismerni ahhoz, hogy fel tudja számolni őket. Ebből ered, hogy milyen ruhákat, színeket és ételt szeretünk. Mert a legtöbb egy élményre vezethető vissza a múltból.

A körültekintés és észlelés lényege, hogy ne csak azt vegyük észre amihez van mintánk a múltból, hanem legyünk képesek felfedezni új mintákat, lehetséges igazságokat a sajátunkon túl is! Minél több mindent képesek vagyunk észrevenni egy helyzetben, annál inkább mentesülünk a beszűkült gondolkodástól. Az okoskodó ember nem szívesen hallgatja meg mások véleményét, inkább a sajátját hirdeti. Érzi, hogy bizonytalan magában, így kénytelen hangosabban, határozottabban fellépnie. Az is megeshet, hogy különlegesre színezi mondandóját, esetleg túlzásokba is bocsátkozik emiatt. A bölcs ember jól ismeri a saját véleményét ezért nem kell erőltetnie. Szívesen meghallgatja a másikét még akkor is ha ismeri azt. Mindig tartalmazhatnak új részletet a már ismert tények is. Aki Bölcsen jár el az is csak bizonyos mértékig látja a teljességet. Viszont feltételezi, hogy van a látásmódjánál több benne, így hagy helyet az újnak. Tudja magáról, hogy nem lát még mindent, ennek fényében fogalmazza meg igazát. Ez a különbség balga és bölcs között. Mindez abban dől el, hogy önmagán is túl lát. Tudja mit lát és mit láthat. Mindig tovább tágítja észlelését és tudatát annál, ami neki épp a 100%-nak tűnik. Ezért türelme örömmel  végigkíséri észlelését és bővíti a végtelen felé.

Életünk villanása

_hangszerHa képesek lennénk kívülről szemlélni az életünket, rengeteg jó tanácsot adhatnánk magunknak. Ha csak részben sikerülne ez a kísérlet, akkor is észrevehetnénk milyen parányi porszemei vagyunk  a világnak. Kérész életű villanás a létezésünk, ezen a bolygón. A saját dolgainkba bonyolódva, ezt nem vesszük észre. Alszanak bennünk a lehetőségek.

Hogyan ébredhetnénk fel abból az alvásból, amiben saját életünket álmodjuk? Sajnos senki nem akar felébredni aki alszik, mert nem tudja, hogy alszik. Ha szépet álmodik akkor ragaszkodik ahhoz, hogy a végéhez érjen. Akinek rémálmai vannak azok sem ébrednek fel, mert a félelem elhiteti velük, hogy ami éppen történik csak azzal lehet foglalkozni, nincs más lehetőség.

Így hát alszik az emberben a lehetőség, úgy mint a hangszer amin sohasem zenéltek. Pedig ha egy villanás az életünk akkor, csak annyi maradt nekünk, hogy a  komplex zeneműbe egy rövid dallamot tegyünk, legalább egyszer megszólaltassuk a hangszerünket mielőtt véget ér a darab.

A lehetőségeink sokszínűségét kevesen ismerik föl. Pedig semmibe nem kerül. Elhatározás szükséges hozzá. Amíg ez a helyzet addig legalább gyönyörködjük a világban, akármi is legyen ennek a tárgya. Vegyük észre hogy minden ember egy egyedi csoda, akármilyen jelzőt aggatunk rá előzőleg. Mindenki a boldogságot keresi a maga módján, ezért nem lehet haragudni senkire. Minden változatosan és színesen tárul elénk, rengeteg csodálatos dolog történik egyszerre, egy időben vagy egymáshoz kapcsolódva. Gyönyörködjünk a világban addig amíg képesek vagyunk, nehogy ez a képességünk elmúljon amiatt, hogy nem használtuk eleget!

Önmagát kibontja

_utAz élet és változás csendes folyama felhívja figyelmedet egy kis kedvességre, ami egy észrevétlen ajándék számodra. Ha jelenléteddel megtöltöd a teret amiben élsz, felismerheted a dolgok egymásba alakulását. Mintha egy kerék forgása lenne, ami sosem áll meg és mindig hoz valami újat. Ez a változás folytonossága, de ezt már ismerheted. Nem erről szól az írás, hanem a szándékosságnak tűnő folyamat, ami vezérli ezt a kereket. A jelenségek úgy bontják ki magukat, mint egy virág a szirmait, mint egy ajándék, ami neked szól. Nem személyeskedő, inkább lényed legmélyének ajándék. A jelenségek kibontják magukat, megmutatva ezzel neked az utat. Nincs másod, mint ami éppen történik veled. Minden önmagát bontakoztatja ki és nincs ami felfedezetlenül maradhatna. Megismerteti magát a világban egymással minden, ha képes vagy észrevenni.

“minden növekszik a maga rendjén, az örök áramlásban körbe-halad.” Dao De Jing  道德经  16. vers

Nem szükséges hát tenni, sürögni, tevékenynek lenni a hasznosságért. Legalábbis azelőtt, hogy felismernénk a mindent átható tevékenységet. Aki összhangban tevékenykedik a mindent áthatóval az felismeri benne a szándékot. Aki felismeri a mindent átható szándékát, az ajándékokkal halmozódik el folyton folyvást. Minden összhangban történik vele és rajta kívül is minden erő érte és vele mozog. Nem ábrándos céljait támogatja, hanem a valódiakat. Így szűnik meg lassan a kívül és belül illúziója.

“Én feszítettem ki ezt a világegyetemet láthatatlan alakomban; minden élőlény énbennem lakozik, s nem én tartózkodom bennük.” Bhagavad-gíta, IX. ének

Nem mond ez az írás semmit, hanem elvárja, hogy észrevedd magad. Minden folyton a lényedért tevékenykedik, neked hordoz kincset. Minden, amit jónak vagy rossznak címkézel. A világ erői érted munkálkodnak. Ha önös céljaid húzod tiszta munkájára, lepereg majd róla. Ha meghagyod kristály tisztaságát, mindent megtalálsz benne. Amiért régóta elindultál, hogy megtaláld, megleled ott ahonnan elindultál, magad körül és belül, mintha sosem kellett volna keresni.

Nincs semmi, ami nem érted lenne teremtve, de nincs semmi, ami képzelt személyednek szólna. Ez hát a különbség abban, hogy neked szól vagy érted van. Csak azon múlik megtaláltad e önmagad és valódi céljaid. Ki vagy te? Pontosabban kinek hitted magad eddig? Mert minden segítséget hordoz számodra, hogy megismerd a valóságot. De ahelyett, hogy megtennéd, kitalált illúzióidat próbálod életben tartani vagy elérni. Pedig mennyi kegyben és adományban részesültél emberként, ha csak ezred részét észrevennéd, hálától olvadna el szíved. A lehetőség benned van. Tisztelem nagyságod, bármivé válsz, azt szabad akaratodból teszed vagy abból, ami elhomályosítja szabad akaratod. De ez utóbbi pont azért létezik számodra, hogy felfedje a valódi szabadságod.

Ez történik akár akarod, akár késlelteted, mert ez az Út. Az Út pedig mentes sok mindentől, amit az elején járva hittél róla, holott tartalmazta is előtte.

Gazdagság vagy szegénység

_gazdagAkik nyitott szemmel járnak a világban és figyelik a különböző életeket, életszinteket, sokszínűséget láthatnak. Ha azt vizsgáljuk, ki gazdag, ki nem, sajnos szinte minden esetben az anyagi javait nézzük. Ezt nem helyesen tesszük. A gazdagság nem pénzben mérhető, sokkal inkább gazdag ember akinek érzelmi  gazdagsága van, vagy szellemi szabadsága. Ez utóbbi esetben már a végtelent érinti “vagyona”. Minden esetben amikor földi, fizikai, megfogható javakat mérjük és szemléljük, csak azt láthatjuk, ami véges és korlátozott. A vele kapcsolatos birtoklásunk pedig bizonytalan minden esetben. Akik földi javakat kötnek magukhoz, bármit tehetnek, akárhová rejtik vagy biztosítják, nem lehetnek elég ügyesek ahhoz, hogy elveszítésétől ne kelljen félniük. Az ilyen javak megtartásához kötődő félelmek annál súlyosabbak minél nagyobb a vagyon. De nem azt akarom mondani, hogy le kell mondani róla.

A vagyont a bölcs helyesen szemléli és a lényegét látja. A Dao De Jing 道德经 című könyvében Lao Ce 老子úgy fogalmaz, hogy csak az lehet gazdag aki megelégszik. Tehát nem az, akinek sok van vagy nem az, aki jól keres és helyesen költi el. Csak az élheti a gazdagságot lényének teljességével át, aki megelégedett és hálás. Nincs megszabva mivel kell elégedettnek lenni, mert nem a tárgya számít a mondatnak, hanem maga a folyamat.

Akiknek sok a vagyonuk, mintha azt tanulnák hogyan óvják, akiknek kevés a vagyonuk, mintha azt tanulnák hogyan szórják. De az egész csak játék, mert valójában semmink sincs. Csak pillanatokra érezhetjük magunkénak a tárgyakat. Elmúlik az erő a kezeinkből amivel szorítjuk és elmúlik a testünk amivel  tapasztalhatjuk és elmúlnak a gondolataink amitől olyan fontosak voltak, – ha voltak – életünkben.

Gazdagság vagy szegénység ugyanaz az illúzió.

Sokan élnek buborék világban, mert buborékokat hajszolnak és próbálnak megragadni, de sosem tudják megfogni. Pedig nagyon szeretnék ahelyett, hogy gyönyörködnének benne.

Vegyük észre gazdagságunkat, a vágyódó vagy az irigykedő tudatunk helyett. Ha létezik szegénység és gazdagság, az csak önmagunkban létezik.

Ismerek egy gazdag embert, szeme gyönyörködik a növényekben és a napfelkeltében. Hallgatja a madarak énekét és a szél susogását. Érzi a sós tenger és a virágok gazdag illatát. Simogatja a követ, fákat, állatokat, embereket. Érzi a jelenlétét az életnek, ami mindig körbeveszi. Szemléli tudatában a változásokat, amit az érzékszervei tartanak mozgásban. Gazdagsága kiapadhatatlan. Minden változik és megújul körülötte, neki semmit sem kell érte tennie. Sem hogy létrehozza ,sem hogy megtartsa.

Az érzékelés – amivel befogadjuk a világot – a valódi gazdagság.

Tehát ha kézzelfogható gazdagságról kérdezel, akkor azt javaslom fogd meg a füledet hallgass vele, gyönyörködj a szemeddel és minden érzékszervedért legyél hálás, amivel tapasztalhatod a világ létezését. Mert innen indultál és ide érkezel meg. Nincs más állomás, mint maga az út. Menj és élj! Sose kívül  keresd a gazdagságodat. Mert csak önmagadban leled, ahogy a szegénységed is.

A Minden gazdagság mulandó, kivéve ha Benned van!

Küzdelem

_harcMindaddig harcol az ember, amíg fel nem fedezi önmagát az ellenségében. Nézzük meg, mit is jelent ez a mondat. Két szálon értelmezzük a továbbiakban, ezt a kijelentést. Az egyik szál amikor legalább két ember kell a példa bemutatásához. Az egyik ember harcol a másik ellen. A másik szál pedig az, amikor csak egy emberen belül zajlik a harc. Biztosan ismerős a helyzet, amikor valamit helyesnek érzünk, de néhány bennünk munkálkodó erő kételkedik benne és nem meri megtenni. Gyakori  példa, mikor kettéválik a szívünk és az agyunk, így próbáljuk eldönteni mi a helyes. Ez okozza a harcot.

Azért nevezem harcnak a folyamatot, mert eleinte küzdelmes és nem könnyű, később viszont ez egyáltalán nem harc, inkább házasság vagy szerelem lenne a jó kifejezés, legalábbis valami olyan, ami harmóniát sejtet. Ha az ember képes önmagán belül háborút folytatni, akkor képes békét is teremteni. Olyan ez, mint egy ország irányítása, amíg vannak problémák, addig azokat orvosolni kell, de ha fennáll a rend, akkor egy nagyon szép fejlődés indul el. Amíg az ország nem egységes, addig rendezni kell. Mi magunk vagyunk benne a vezérek. Mi választjuk a módszert, amivel rendezni kívánjuk a problémákat. Lehetünk kegyesek nagylelkűek vagy kemények, esetleg önfejűek. Lényegében mindegy melyiket választjuk, nem szeretném én megmondani. Legyen a mi saját döntésünk. Viszont azt elmondom, hogy minden módszernek lesz egy hatása, amit kivált az országunkban. Mindig lesz válasz és ennek fényében egyre finomabban tudjuk hangolni az irányt, amit szeretnénk elérni. Lesz amit eleinte harccal fogunk eldönteni, később egy kellemes teázás közben megbeszéléssel. Ha erőket mérünk össze, nem csak a harcban vetélkedhetnek hanem a megértésben is!

Minden küzdelem lényege a harmóniára való törekvés, az erők csak akkor harcolnak egymással ha úgy tűnik, hogy különbözőek. Ha hasonlóak akkor nem harcolnak hanem összeállnak. Ezért fontos, hogy ha egymásban meglátjuk önmagunkat, akkor nem választjuk az elpusztítását, hanem egységet alkotunk vele. Ez úgy kívül, mint belül.

Ahhoz, hogy harcoljunk, nem kell feltétlen ismerni az ellenfelet. Ahhoz, hogy összeálljunk vele, viszont igen. Önmagunkon belül csak akkor vagyunk képesek harcolni, ha nem ismerjük igazán magunkat. A belső erőinket ha megismerjük, nem lesz szükség harcolniuk egymással. Ami szép és helyén van a világban, azt senki nem akarja legyőzni. Ami ismeretlen és félünk tőle, azt akarjuk legyőzni. Pedig legyőzés helyett ha megismernénk, nem lenne szükség a harcra. Persze néha harc közben ismerjük meg az ellenségünket. Sokszor ez kell ahhoz, hogy a barátunkká váljon.

Aki nem száll harcba, azt nem lehet legyőzni. A csatatéren a harchoz legalább két fél kell. Egy egész nem harcol önmagában, mert egészet alkot. Ha belül megértjük a harmóniára törekvés valódi lényegét, akkor kívül sem kívánunk harcolni. Ahogy korábban írtuk, két szálon vizsgáljuk a mondatot: ember, ember ellen és ember önmagán belül.

Még egy dologról kell szót ejtenünk. Vannak kilátástalannak tűnő csaták, amik sosem látszanak véget érni. Egyik fél sem akar gyengének mutatkozni. Pedig az egységben és a valódi erőben pont az elfogadás és önmegadás az igazi erő. Sok bölcsesség megfogalmazta már, hogy könnyebb az ellenfelünket legyőzni, mint önmagunkat. A saját hatalomvágyunkat nem tudjuk csillapítani olyan könnyen, mint levágni azokat akik a hatalmunk útjába állnak. Tehát egy végeláthatatlan küzdelemben is, előbb utóbb az egyik fél kegyesen megengedi a másiknak, hogy folytassa felesleges küzdelmét, de ő maga kiszáll belőle. Ideális esetben ez a megengedés és meghajlás erényes tette, megmutatja az igazi erőt az ellenfélnek aki eddig csak a harcban látta útját. Ilyenkor történik, hogy önmagunkat meglátjuk a másikban. Az erényes tettek ereje felébreszti mibennünk is eddig rejtett létét. Így képes egymásból kihozni két erő az ellentétét, ezzel teljesen új színt varázsolni önmaga köré, amivel a teljességhez kerül közelebb, ahol az erők lehetnek ellentétesek, de mindig harmóniával fonódnak össze egy egésszé.

Mikor saját múltunk szenvedéseit meglátjuk, ellenségünk szinte vakon folytatott harcában, akkor együttérzés jelenik meg, eddigi ellenségeskedésünk helyén. Minden harc igazi győztese a megértés és a másikon való segítés szándéka. Sosem lenne szabad elfelejteni, hogy egy bolygón élünk. Vagy folytatva, egy földrészen, egy országban és egy városban, egy házban, egy családban, egy testben, egy tudatban, egy szándékban, egy gondolatban. Csak attól függ ,meddig terjesztjük ki az életterünket. Mindenkinek van maga körül egy köre, kisebb vagy nagyobb, de azon belül ügyködik saját harmóniájának kialakításával.

Kívánom, hogy minden ember felismerje és belépjen a harcon túli életbe!

Archívum

Kategória